Hirdetés

Titanium gamer alaplappal készül az MSI



|

A Z170A Xpower Gaming Titanium Editiont kívül-belül kívánatossá tette az MSI.

Hirdetés

Hamarosan megérkezhetnek az első Intel Skylake processzorok, ennek megfelelően az alaplapok gyártói is igyekeznek összekapni magukat. Az MSI már a második, az új CPU-hoz tervezett megoldással jelentkezett rövid időn belül a Z170A Xpower Gaming Titanium Edition képében. A fotókra tekintve hamar világossá válik, hogy komoly hangsúlyt fektettek a dizájnra is, ez persze a gamerek között abszolút jó pontnak számít.

 

Hirdetés

 

A hardver nem lett túlzsúfolt, az ezüstös-szürke alapon elhelyezett fekete elemek pedig igazán vadító kinézetet kölcsönöznek a legújabb Z170A-nak. Ha már a játékosok lettek az első számú célcsoport, a tuning támogatás sem maradhatott ki, az OC Engine 2 minden segítséget megad a túlhúzáshoz, ráadásul a feszültséget is könnyedén mérhetjük. A szokásosnak mondható DisplayPort csatlakozó mellett nyolc darab, vegyesen SATA Express és SATA 6 Gbps port is rendelkezésünkre áll.

 

 

Az MSI újdonsága természetesen az USB 3.1-et is támogatja, ezen felül Killer E2200 Ethernet controllert és Audio Boost 3 hangvezérlőt találunk az alaplapon. A foglalatok listáját két M.2, három PCIe x1 és négy x16 teszi teljessé. Az Z170A XPOWER Gaming Titanium Edition VRM-je Military Class 5 alkatrészekből épül fel, így egészen komoly nyüstölést is kibír. Az MSI egyelőre megjelenési időt és árat sem közölt, amint ez megtörténik, természetesen azonnal tudatjuk veletek

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.