Hirdetés

Többféle frissített Xbox One konzolt is tesztel a Microsoft



|

Egyes modellek jelentősen nagyobb teljesítményt nyújtanak a jelenlegi hardvernél.

Hirdetés

Az éppen aktuális információk alapján úgy tűnik, hogy valamikor az ősz folyamán a Sony piacra dobja majd PlayStation 4 hardveresen frissített változatát. A források szerint "Neo" kódnévre hallgató eszköz erősebb processzorral és grafikus processzorral rendelkezik, így a fejlesztők képesek lesznek szebb, vagy éppen magasabb képkockasebességgel futó játékokat írni az eszközre. Ettől függetlenül a "PlayStation 4.5" visszafelé kompatibilis lesz az összes eddig megjelent PS4-es játékkal, továbbá a fejlesztők nem írhatnak majd exkluzívan csak új modellen futtatható játékokat.

Hirdetés


Hetek óta köztudott, hogy a Microsoft sem zárkózik el az Xbox One ilyen típusú frissítésétől. Phil Spencer, a vállalat konzolos üzletágának vezetője szerint ha piacra is dobnak majd egy "Xbox One és felet", akkor annak komoly előnyöket kell majd nyújtania a jelenlegi modellhez képest.


A The Verge exkluzív értesülései szerint Spencer nem viccelt, a Microsoftnál jelenleg számos frissített modell prototípusát tesztelik, némelyik jelentősen nagyobb számítási teljesítményt nyújt a jelenlegi Xbox One-nál. A jelek szerint egyelőre csak a frissítési lehetőségeket mérik fel a vállalat illetékesei, akár hónapokra is lehetünk még attól, hogy egyáltalán döntés szülessen egy frissített változat piacra dobásáról.


Az Xbox One közeljövőbeli megvásárlását tervezőknek ettől függetlenül azt tanácsolnánk, hogy várjanak egy kicsit a vétellel, ugyanis a bizonyítékok tanúsága szerint a júniusi E3 konferencián bemutatkozhat az Xbox One hardveresen minimálisan modernizált változata. Számítási teljesítmény tekintetében az új hardver szinte biztosan azonos lesz a jelenlegi változattal, de a pletykák szerint kisebb méretű lehet, továbbá a brazil távközlési hatóság szerint újabbra cserélték a Wi-Fi vezérlőjét.


(Forrás: Windows Central)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.