Hirdetés

Toshiba WT7-C100 - Rezsicsökkentés japán módra



|

Windows 8.1-es tablet 33 ezerért? Ilyen megoldást kínál a Toshiba az abszolút belépőszinten!

Hirdetés

Szemernyi kétségünk sincs afelől, hogy az idei ünnepi szezon slágertermékei ismét a táblagépek. A tavalyi év hasonló időszakához képest jelentős előrelépés, hogy a zöld robotos készülékek dömpingje mellett immáron a Microsoft operációs rendszerét futtató megoldások között is találunk megfizethető alternatívát. Ennek fényében ezúttal az egyik legolcsóbb, hazánkban is megvásárolható Windows-t futtató táblagépet, a Toshiba műhelyéből származó WT7-C100-at vettük alaposabban szemügyre!

Hirdetés

Ami a külsőségeket illeti

Az már a kibontás során egyértelművé vált, hogy a Toshiba nem a tartozékok körével próbálja meg kiemelni termékét a belépőszintű táblagépek mezőnyéből, hiszen a spártai egyszerűségű kartondoboz mélyére a töltőfejen, illetve az ahhoz tartozó USB adatkábelen felül sem tokot, sem egyéb hasznos kiegészítőt nem rejtett a gyártó. Nem maradt ki azonban az „Office 365 Personal” szolgáltatás 1 évnyi időtartamú használatára feljogosító kupon, amely figyelembe véve az eszköz nem egészen 33 ezer forintos vételárát, igen barátságos gesztus. Különösképpen így van ez, hogy a licensz révén a tablet mellett 1 darab asztali gépen is legálisan használatba vehető a népszerű irodai programcsomag, ráadásul a csomag részeként korlátlan OneDrive tárhelyhez, valamint 60 perc ingyenes Skype beszélgetéshez is hozzájutunk.

 

Kézbe véve a táblagépet kevés dolog utal annak olcsóságára; a hófehér hátlap kopogós műanyag, de mintázata révén a fogása biztos, emellett a burkolat tapintásával is elégedettek voltunk. Az általános összeszerelési minőség ebben az árkategóriában megfelelő, zavaró illesztési hézaggal nem szembesültünk, ropogást pedig csak direkt nyomkodással tudtunk előcsalogatni a készülékből. A kezelőszervek sora jobb oldalon egy bekapcsoló gombra korlátozódik, a szemközti oldal viszont teljesen üres maradt.

 

A készülék alsó élén helyezték el a mérnökök a hangszóró keskeny nyílását, így az már az üzembe helyezés előtt sejthető, hogy hangorkánként ránk zúduló sztereó élménytől a használat során nem kell tartanunk. A felső élen egy 3,5 milliméteres jack csatlakozó, a hangerőszabályzó billentyűk, a mikrofon nyílása, valamint a táblagép töltését lehetővé tevő microUSB port helyezkedik el, illetve itt találjuk a tárhely bővítés alapjául szolgáló, microSDXC kártyákat fogadó aljzatot is. A frontoldali, érzésre meglehetősen masszív üvegből készült felület alatt egy 7 hüvelykes átmérővel bíró kijelző kapott helyet, amely mellé egy 0,3 Mpixel felbontású kamerát is építettek a mérnökök. A rendszer vezérlését esetenként nagymértékben megkönnyítő dedikált Windows gombról ezúttal sajnos le kell mondanunk, pedig a mai szemmel nézve már kissé vastag kávában talán ennek is jutott volna hely.

 

A burkolat alatt

A mérlegen 350 grammot nyomó gép hardveres specifikációját illetően a legtöbb tekintetben hozza az elvárhatót, azonban néhány területen komoly lemaradásban van az androidos versenytársakhoz képest. Az 1,33 GHz-es alap órajelű, Bay Trail platformra építkező Intel Atom Z3735 processzor teljesítményét a mindennapos használat során nem érheti kritika, azonban a mellé csomagolt 1 GB-nyi DDR3-as memória már szűkössé válhat, különösen, ha asztali alkalmazások párhuzamos futtatására kerül a sor.

A 16 GB-nyi flash háttértár szintén nem az a paraméter, amely túlzott lelkesedésre adna okot a készülék értékállóságát figyelembe véve, ami azonban igazán elkeserítő, az a papíron 1280*720 képpontot felvonultató kijelző alkalmazása. A hangsúly ezúttal a „papíron” jelzőn van, a Toshiba mérnökei ugyanis valójában egy 1024*600 pixel felbontású, TN technológián alapuló megjelenítőt építettek az eszközbe, amely szoftveres skálázás révén teljesíti a marketing anyagokban feltűntetett HD felbontást.

 

A Windows 8.1 hardveres követelményeit illetően járatlan felhasználók számára ez a megoldás talán ésszerűtlen lépésnek tűnik, a valóságban azonban azt minden bizonnyal a kényszer szülte; a Microsoft 1024*768 képpontos minimum felbontáshoz köti az Áruház használatát, amely kitételnek alapesetben nem felelne meg a C100-ba épített kijelző. A végeredményt tekintve a konverzió az Áruházzal történő teljes körű kompatibilitásban, illetve a panel vártnál gyengébb megjelenítési minőségében ölt testet; a karakterek homályosságának mértékére jellemző, hogy a táblagépen történő olvasás már rövidtávon is megerőlteti a szemet, ráadásul ezen a betűméret növelése sem segít. Tovább ront a helyzeten, hogy az egyébként korrekt fényerővel és átlagos színvisszaadási képességekkel rendelkező kijelző betekintési szögei formálisnak nevezhetők, a színek torzulása már minimális megdöntés hatására is zavaró mértéket ölt. Az egyetlen igazi pozitívum a megjelenítővel kapcsolatban, hogy az érintéseinket azonnal követi, továbbá kellően pontos is; a klasszikus asztalon sem jelent problémát egy-egy ablak elhúzása, vagy egy apró felirat megbökése, erre pedig igen sűrűn szükségünk lesz, ha klasszikus asztali alkalmazások futtatásán törjük a fejünket.  

 

A puding próbája 

Ilyen előzmények után kissé keserű szájízzel vágtunk a gyakorlati tesztelés feladatába, azonban a helyzet az, hogy az átgondolatlan kijelző választásból eredő negatívumoktól eltekintve a legtöbb területen jól teljesít a készülék. A mindennapos használat során tapasztalt sebességet illetően semmilyen jelentősebb problémát nem tapasztaltunk, a négymagos központi egység teszi a dolgát, az alapvető programok indítása meglepően gyors, az animációk folyamatosak, a grafikus felület pedig kellően reszponzív marad még többszálú terhelés mellett is. A mutatott teljesítményben jelentős szerepe van a flash alapú háttértároló alkalmazásának is, amely ha nem is kategóriájának leggyorsabb darabja, tisztességesen helytáll: a HD Tune Pro segítségével 62,8 MB/s-os átlagos olvasási sebességet, valamint 0,200 ms–os elérési időt mértünk.

A vezeték nélküli kapcsolattartásért felelős 802.11b/g/n WLAN interfész tudását nézve hozza az elvárható szintet, azonban a jelerősségét tekintve már hagy kívánnivalót maga után; a kvázi tesztplatformként üzemelő TP-LINK 1043ND útválasztónktól már 1 szobányi távolságra is jelentősen csökkent a szignál, amely szerencsére csak az átviteli sebességre volt negatív hatással, a kapcsolat stabilitására nem.

A megszólaltatott hang minőségével kapcsolatban ugyan nem tudunk Hi-Fi élményről beszámolni, azonban a célnak tökéletesen megfelel, a hangerő irodai körülmények között több, mint elegendő. A keletkezett hőmennyiség elvezetését tekintve sajnos már nem brillíroztak a mérnökök, huzamosabb használat során masszív melegedés érzékelhető a készülék egyes részein, ráadásul a hőmérséklet emelkedésével a burkolat ropogásra való hajlandósága is megnő. A hátlapi kamera által rögzített képek élvezeti értékével ugyancsak akadnak problémák, így talán jobb döntés lett volna teljes mértékben elhagyni azt, a felszabaduló összeget pedig egy nagyobb felbontású kijelző alkalmazására fordítani.

Az akkumulátoros üzemidőt tekintve a gyártó vegyes használat során 7,3 órás maximumot adott meg, azonban saját tapasztalataink ennek gyökeresen ellentmondanak. Aktív böngészés mellett, magas fényerőt beállítva már nem egészen 4 óra nyúzás után konnektor után kiáltott a rendszer, így még megkötések mellett sem valószínű a specifikációban leírt érték elérése. Alvó állapotba küldve az táblagépet egyetlen éjszaka alatt hozzávetőleg 20-22 százalékkal csökkent a telep töltöttsége, ezért készenlét helyett érdemes a készüléket minden alkalommal kikapcsolni, a boot procedúra amúgy is néhány másodperc alatt lezajlik. Az 1 cellás, közelebbről meg nem határozott kapacitású telep feltöltése egyébként gyorsan végbe megy, a mellékelt töltővel nem egészen 3,5 óra szükséges a teljes lemerülés állapotából a maximumig tölteni az egységet. 

33 ezerért jó vétel?

A jelenlegi kínálatot tekintve bátran kijelenthető, hogy nem kényeztetnek el bennünket a gyártók, ha 40 ezer forint alatti, Windows 8.1-et futtató tablet vásárlásán törjük a fejünket. Olyannyira így van ez, hogy neves gyártótól származó egyéb alternatívát nem is találunk ebben az ársávban, pláne nem 2 év garanciával, valamint 1 év „Office 365 Personal” licenccel együtt értékesítve. A Toshiba Encore Mini 7 WT7-C100 ráadásul még ennyibe sem kerül, hiszen a fekete péntek alkalmával 33 ezer bruttó magyar forintért megvásárolható volt az egyik nagyáruház kínálatában, de a nemzetközi aukciós oldalakat böngészve többnyire akció nélkül is megrendelhető ezen összeg fejében. Adódik persze az összehasonlítás lehetősége az ugyanezen piaci szegmensben rajthoz álló androidos készülékek mezőnyével, különösképpen, hogy a legtöbb gyártó ekkora összegért cserébe már épkézláb felbontású IPS kijelzőt, illetve erősebb hardvert is szerel a termékeibe.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az operációs rendszerek közötti különbségek mind a hardverkövetelményekben, mind a használhatóság körében jól tetten érhetők, így jelen helyzetben a forint-forint alapú mérlegelés nem sok gyakorlati haszonnal kecsegtet. A Windows 8.1-et futtató táblagépek között a következő ársáv a nyolc hüvelykes kijelzővel szerelt gépeké, ahol a legolcsóbb versenyző is több, mint kétszer drágább bemutatónk alanyánál, ez pedig komoly fegyvertény a Toshiba aprósága mellett.

Mindezek tükrében - hiányosságai ellenére - akár még jó döntés is lehetne a WT7-C100 beszerzése, azonban a kijelzővel kapcsolatos alapvető problémák miatt kizárólag azoknak tudjuk nyugodt szívvel ajánlani a készülék megvásárlását, akik tisztában vannak a hátrányaival, és képesek azokat elfogadni a Windows 8.1 által biztosított lehetőségekért, valamint az olcsó vételárért cserébe.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.