Hirdetés

Továbbra sem akarunk PC-t



|

Az IDC szerint az idei évben újabb 6 százalékkal zsugorodik a piac.

Hirdetés

A PC-s piac már hosszabb ideje elindult a lejtőn, de az utóbbi negyedévek alapján úgy tűnt, hogy végül nem omlik össze rohamos tempóban. Úgy tűnik, hogy ennek ellenére nem is stabilizálódik a szektor, amely lassú, de folyamatos csökkenésnek néz elébe. 

Hirdetés

Az IDC elemzői szerint az idei évben a PC-s eladások újabb 6 százalékkal csökkennek. Az okostelefonok és a tabletek nyomása miatt tavaly 9,8 százalékot zsugorodott az ágazat, tavaly év végén pedig már minden ötödik embernek volt okostelefonja. 

A statisztikában szereplő számok egyébként sokkal kedvezőbb képet mutatnak a valóságnál, ugyanis a gyártók által a kereskedőknek eladott termékeket veszik alapul, nem a fogyasztók által megvásároltakat. A leszállított PC-k száma még így is 296,3 millióra csökken a tavalyi 315,1-ről. A lassú, de biztos lejtmenet jegyében az IDC 2018-ra maximum 287,3 milliós eladásra számít. Érdekesség, hogy az IDC mostani jelentése már pluszosan lett kozmetikázva, Nyugat-Európában ugyanis hajszálnyival nagyobb kereslet mutatkozott a vártnál. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.