Hirdetés

Új AMD processzorok a színen



|

Jó ideje behúzta a kéziféket az AMD a processzorok piacán, miközben ígéretből kaptunk két marékkal. Ez most változik, de aki forradalomra számított, az még üljön vissza, ez nem most lesz.

Hirdetés

Három új processzorral indítja a februárt az AMD, amelyek a gyártó által favorizált szegmensekben indulnak harcba. Emellett több, más modellnek is korrigálta az árát az AMD, sőt, egy teljesen új hűtőt is kapunk, amire - valljuk be - nagy szükség volt.

Hirdetés


FM2: utolsó véradás?

Sokan már az elején temették, de azért be kell vallani, az itt elérhető integrált GPU valóban egészen erősnek számít a mezőnyben. Ugyanakkor nem tudott kitörni, az Intel gyengébb iGPU-val is többet tudott értékesíteni, de azért van pár olyan modell és felhasználási terület - különösen az olcsóbb gépek piacán - ahol jó vételnek számítanak az FM2/+ konfigurációk.


Miközben a chipkészlet nem változott, a Gigabyte és az ASRock is megjelent 1-1 lappal, amelyen már M.2 foglalat is van (F2A88XM-DS2P és A88M A-G/3.1), az Asus és a Gigabyte pedig USB 3.1 Type-C-vel frissítette lapjait.


Az új processzorok közül az első a csúcsra belőtt A10-7860K, amely négymagos CPU-t és 8 modulos GPU-t forraszt egybe. Az órajel viszonylag magas, alapjáraton 3,6 GHz, ami Boost módban 4 GHz-ig pöröghet fel, míg a GPU 757 MHz-en jár. Ez utóbbi a második legmagasabb az eddigi integrált A10 GPU-k világában, ahogy a CPU-órajele is igen magas. Az igazán jó hír az, hogy az eddigi 95 W TDP helyett az új modell mindössze 65 W TDP-s, ami a tovább javított 28 nm-es gyártástechnológiának köszönhető.


A másik újdonság az Athlon X4 845, amely maximálisan 3,8 GHz-en pörög, 65 W TDP-s, nem tartalmaz GPU-t, viszont az eddigi Steamroller CPU-modulok helyett már a fejlettebb Excavator microarchitektúrára épül. Hogy ez a Carrizo-alap sebességben, hatékonyságban pontosan miként is fog jelentkezni, még nem tudjuk, de nagyon-nagyon kíváncsiak vagyunk rá. Aki titkos szupertuningolható CPU-ra számít, csalódni fog, erre utal például az is, hogy az integrált PCIe 3.0 vezérlő csak 8 vonalat kapott a szokásos 16 helyett (pl. VGA-hoz).


Végül egy alsó-középkategóriás FM2+ APU-t is kaptunk A6-7470K jelzéssel. Itt már csak két CPU-modult alkalmaztak, amelyhez 4 GPU-modul kapcsolódik. Az órajel szerencsésen magas, akár 4 GHz-es is lehet, a GPU pedig 800 MHz-en jár, amihez 65 W TDP tartozik.


Wraith hűtő és társa

A régi, zajos és nem kimondottan hatékony AMD gyári hűtőt több modellnél is a Wraith Cooler cseréli februártól. Ez a hőcsövekkel megtámogatott kocka 39 dBa zajszinten dolgozik, 24%-kal nagyobb a hűtési felülete és a ventilátor is 34%-kal hatékonyabb. Az AMD mérései szerint az új hűtő tizedannyi zajt generál, mint elődje, ami nagy szó, de amíg nem teszteltük, nem tudjuk biztosra mondani.


A nyersfordításban lidérchűtőnek is nevezhető kocka persze nem költözik be minden AMD CPU dobozába, csakis a speciálisan megjelölt modellekhez csomagolják. Ilyen az FX-8370, ami ezért teljesen új dobozdizájnt is kap, főszerepben a hűtővel.


Ennél sokkal szerényebb hírveréssel és kevésbé látványos külsővel érkezett meg egy másik hűtő is, amit 95 W TDP-s CPU-khoz csomagol az AMD februártól. A piros ventilátorral szerelt, hőcsöves kocka szintén csendes, így talán nem kell egy AMD gépépítésnél azonnal CPU-hűtőcserével is számolni. A piros hűtő első körben a két új FM2+ CPU-val, az A10-7860K-val és az Athlon X4 845-tel fog megjelenni, továbbá megkapja még négy, régebbi régebbi APU is: az X4 870K, a 860K, az A8-7670K és az A8-7650K. A gyártó ígérete szerint mindez nem jár áremeléssel.


Amiről nem esett szó

A bejelentésen jó néhány izgalmas kérdésre nem érkezett válasz. Például az új foglalatról nem volt szó, pedig valami előzetesnek örültünk volna. Egyetlen diát kaptunk mindössze, ami azt a pletykát megerősítette, hogy az új, AM4-es foglalat minden eddigit egyesíteni fog. Igaz, visszafelé kompatibilitásban nem bízhatunk, azért az mindenképpen jó hír, hogy egyesítik a három családot.


A másik fontos téma, amit teljesen kerültek, a mobil szekció volt, de ezt azzal magyarázták, hogy ezúttal az asztali termékcsalád frissítése volt soron - reméljük, hamarosan a mobil oldalon is érkeznek új modellek.
Végül egy érdekes kérdés is elhangzott a hallgatóság sorai közül, mégpedig az, hogy visszatér-e az új generációval a Duron-vonal. A Duron anno az AMD igazán olcsó, de azért még kellően erős CPU-it jelölte.


Az AMD érdekes módon nem utasította el a válaszadást, viszont pozitív híreket sem hallottunk. Állítólag már felmerült, hogy jó lenne az alsó, belépőszintre visszahozni a Duron márkanevet, de döntés még nem született erről.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.