Hirdetés

Hogyan állíts be vendégfiókot Windows 8.1 alatt?



|

Ha valakiben nem bízunk meg, adjunk neki vendégfiókot, mielőtt a gépünkhöz ül.

Hirdetés

Amikor valaki másnak átadjuk a gépünket, akkor ezzel egyszerre az elmentett jelszavainkat, a levelezésünket és az összes dokumentumunkat is rábízzuk az illetőre. Szerencsére sokkal jobb megoldás is létezik attól, mint, hogy végig a háta mögött állva figyeljük, nehogy megnyisson valamit, amit mi nem kötnénk az orrára. Windows alatt könnyen beállíthatunk egy úgynevezett vendégfiókot, amelyből már nem lehet szoftvert telepíteni, hardvert konfigurálni, rendszerbeállításokat módosítani vagy a fiókhoz kapcsolódóan jelszavakat létrehozni. 

Hirdetés

A legnagyobb baj, amit valaki okozhat egy vendégfiókból, az a PC kikapcsolása. Böngészni és az általános programokat használni ugyanakkor szabadon lehet ebből is, tehát nyugodt szívvel hagyhatjuk ott a gépünket, közben biztonságban tudva a saját dolgainkat.

 

Vendégfiók beállítása Windows 8.1 alatt

Nyissuk meg a Vezérlőpultot, majd kattintsunk a Felhasználói fiókok menüpontra.

 

 

Kattintsunk a Másik fiók kezelése feliratra.

 

 

Kapcsoljuk be a vendégfiókot azzal, hogy rákattintunk a Guest feliratra. A Windows ekkor figyelmeztet majd, hogy bárki használhatja ezek után a gépünket, de a jelszóvédett anyagokhoz nem férhet hozzá, és szoftvert sem telepíthet. 

 

 

A vendégfiók engedélyezése után a bejelentkezéskor egy külön fiók lesz majd látható, amibe bárki be tud jelentkezni. Ennek a használatakor fontos nem elfelejteni, hogy a böngészési és a letöltési előzmények megmaradnak a vendégfiókban, ahogy a bejelentkezett weboldalakról sem lesznek kiléptetve a felhasználók. Ezért nem árt az aktuális használónak mindig kijelentkeznie, szükség esetén privát böngészési módot választania. 

 

Milyen böngészőt adjunk oda?

Amennyiben megbízunk a gépünket használó emberben, és csak egyszerűen egy önálló böngészőt vagy profilt szeretnénk neki adni az internetezéshez, akkor arra több megoldást is választhatunk. Egyikről sem lehet ugyanakkor elmondani, hogy teljesen biztonságos lenne, elvégre a vendégeknek szánt módokról itt könnyű visszaváltani a normálra, azután pedig bármihez hozzáférni.

A Chrome és a Firefox esetében tudunk külön profilt létrehozni, amivel a másik felhasználónak saját előzményei, könyvjelzői és beállításai lehetnek. Mindez viszont csak kényelmi funkciókat szolgál, ugyanis bármikor tudunk váltogatni az egyes profilok között, így ha valamit el akarunk rejteni, ettől jobb módszert válasszunk. Chrome alatt az új profil létrehozásához a Beállítások, Felhasználók menüpontot keressük, a Firefox esetében pedig a Windows Futtatás párbeszédablakába írjuk be, hogy „firefox.exe -p”.

 

Inkognitó

 

A fenti, külön profil gondolatmenetét követve szintén jó alternatíva lehet, ha nem külön profilokat hozunk létre, hanem eltérő böngészőket használunk: az előzmények, mentett jelszavak, ebben az esetben sem akadnak össze.

Amennyiben csak az a célunk, hogy a bejelentkezett fiókjainkból ne kelljen kilépni, akkor az inkognitó vagy a privát böngészési módok is szóba jöhetnek. Ilyenkor a könyvjelzők elérhetőek maradnak, de az előzmények és a bejelentkezések miatt már nem kell aggódnunk, egyiket sem jegyzik meg ebben a módban a böngészők.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.