Így válassz ultrabookot



|

Az ultrabook nagyszerű kombináció: erős gép kis méretben: ezekre érdemes figyelned, ha a legjobbat szeretnéd a pénzedért.

Az Ultrabook fogalmát az Intel vezette be pár évvel ezelőtt és – noha elsöprő, azonnali sikert nem ért el vele – a felhasználók megkedvelték ezt a notebook-kategóriát. És valljuk be őszintén, nem is olyan nehéz megkedvelni, hiszen miniatűr méretet és ehhez képest nagy teljesítményt kapunk pénzünkért. A gond mindössze az, hogy utóbbiból, a pénzből nagyon-nagyon sokra lesz szükség. Szerencsére ez az állítás ma már sokat finomodott és nem feltétlenül kell sok százezer forintban gondolkodnunk, ha mobilis és jól használható számítógépet szeretnénk.

Belépő az ultrák közé

Az ultrabook kategóriát nagyon pontosan körbeírta az Intel, sőt, még követelményeket is meghatározott, melyeknek teljesülnie kell ahhoz, hogy az adott notebook ultrabook lehessen. Az Intel nagyjából évente frissíti is platformjait, így a követelményeken is igazít, ám ezek mindig a felhasználónak jelentenek előnyt: kisebb méret és tömeg, erősebb processzor, gyorsabb WLAN stb.

 

 

 Ultrabook-követelmények

Shark Bay 2013

Haswell CPU (SoC) maximum 15 W TDP-vel

Maximum 20 mm vastagság a 13,3” vagy kisebb kijelzős eszközöknek

Maximum 23 mm vastagság a 14” vagy nagyobb kijelzős eszközöknek

Minimum 9 óra üzemidő Windows 8 nyugalmi állapotban

3 s indulás hibernált állapotból

Intel WiDi

Érintőkijelző

Antivírus csomag

 

A belépő konfiguráció ott található, ahol legelőször teljesülnek a megfelelő platformhoz tartozó követelmények. Például az Acer Aspire S3-nál, amelyet egy Core i3-4030U hajt. Ennek az ultrabooknak 13,3”-as kijelzője van HD felbontással és még 500 GB-os HDD dolgozik benne, cserébe már valamivel 200 ezer forint felett megszerezhetjük. Az Aspire S3 nem csak kisméretű (17,8 mm vastag), de csupán 1,55 kg-os, így a mobilitással nem lesz gondunk. Persze ehhez megfelelő üzemidő is szükséges: a 4 cellás, 6200 mAh-s akkumulátorral munkánktól függően kb. 6-9 órát használhatjuk.

 

 

 

Ultrabook-nagyágyú

A legjobb ultrabookokat nem súlyukról vagy hivalkodó kinézetükről fogjuk felismerni: ezek azok, ahol olyanokat olvasunk, mint például Core i7, WQHD vagy SSD. Ez igaz az Acer S7-re is, amely szintén többféle kiszerelésben kapható, de mindegyikre igaz, hogy nem filléres „irodai” számlázógépről van szó. Itt 500 ezer forint magasságában már abszolút teljes a lista, amit egy Core i7-4500U processzor vezet. Ehhez jön a 8 GB RAM és a 256 GB-os SSD-re telepített Windows 8. A 13,3-as notebookot különleges kijelzővel szerelték: a WQHD felbontás (2560×1440) mellett érintésérzékeny és Gorilla Glass borítást is kapott. Mindezt egy kellően nagy akkumulátor hajtja, így gyári adatok szerint normál használat mellett nem gond a 7 óra sem – na, ilyen egy belevaló ultrabook! Különösen úgy meghökkentő a gép, ha valahol lehetőségünk nyílik nem csak kipróbálni, nyomkodni pár percig, hanem utána kezünkbe is venni – sokkoló, hogy mindez csupán 1,3 kg és 12,9 mm vastag (bocsánat, vékony).

 

 

Ezekre figyeljünk oda választásnál

Az ultrabookok éppen ugyanolyan notebookként kezelendők, mint egy normál modell, és ehhez mérten a gyártók, kereskedők sokféle kiszerelésben kínálják ultrahordozható számítógépeiket. Választásnál ugyan leginkább a rendelkezésre álló összeg köti majd meg sok vásárló kezét, azért néhány dolgot érdemes átgondolni. Például általános feladatokhoz egy Core i3 már tökéletesen elegendő, ehhez nem kell Core i7-re költeni, de a 4 GB felbővítésére érdemes lehet költeni. A 8 GB ma az ideális, sőt, ezzel ki fogjuk húzni jó pár évig. Ha rögtön az elején ilyen modellt választunk, a későbbi bővítés stb. macerát is megússzuk és olcsóbb már nem nagyon lesz a DDR3L.

 

Sok felhasználónak fontos, hogy teljes méretű USB 3.0 és LAN csatlakozó legyen a gépen, ezért ezeket vásárlás előtt ellenőrizzük. Ugyancsak hasznos, ha egy kártyaolvasó is kerül a gép oldalára – ha SSD van ultrabookunkban, akár még tárhely-bővítésre is használhatjuk ezt.

Miután itt a méreteket szigorúan kell venni, a gyártók igyekeznek mindent a lapra integrálni, így viszont a bővíthetőség vagy nagyon nehéz és drága, vagy teljesen lehetetlen. Éppen ezért ultrabook vásárlásnál gondolkodjunk előre és inkább most vegyünk eggyel nagyobb modellt, semmint, hogy 1-2 év múlva le kelljen váltanunk. Miután kicsi és könnyű eszközről van szó, amit várhatóan mindennap hordozunk majd, érdemes megvizsgálni a strapabíróságot és termék casco-t is kötni. Néhány cég ilyet alapból kínál, de sok biztosítónál is köthetünk ilyet vásárláskor. És végül az apró, nüánsznyi extrák is sokat számítanak: például a 180 fokban kihajtható zsanér vagy egy világító billentyűzet mobil használat mellett nagyon-nagyon hasznos tud lenni.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.