Irodapróba, most! Itt az első Office 2010 teszt

A Windows 7-hez hasonlóan fél évvel a megjelenése előtt már bárki kipróbálhatja az Office 2010 nyilvános béta-verzióját. Ennek apropóján megnéztük, hogy a tesztelés során mire érdemes figyelni, illetve az újdonságok közül mi és miért került bele az irodai programcsomagba.

Kategóriák: Kiadványszerkesztő, Irodai alkalmazás, Internet

Szerző: Molnár József 2009. december 10.

következő oldal »

Három kitűzött cél volt az Office 2010 fejlesztése során a Microsoft saját bevallása szerint. Koncepciójuk alapján az irodai programcsomagnak egyrészt képesnek kell lennie arra, hogy a felhasználók a gondolataikat és ötleteiket professzionális formában tudják átadni másoknak, legyen szó akár egy szöveges dokumentumról, prezentációról vagy egy Excel táblázatról. Másrészt az új verziónak minden eddiginél jobban kell támogatnia a csoportmunkát, harmadrészt pedig az általa szerkesztett állományokat elérhetővé kell tenni a számítógépen, a mobileszközökön és a böngészőn keresztül is. Hogy ez mennyire sikerült, azt mindenki döntse el majd saját maga, ám nézzük meg, hogy a fentebb említett pontok miként érhetők tetten az irodai programcsomagon belül.

20091210-office-2010-beta-teszt-backstage.png
A debütáló Backstage menü


Visszafelé haladva a harmadik célkitűzésnél megfogalmazott vastagkliens–mobil–web trióba tartozik például a webes Office-nak is nevezett Office Web Apps (amelynek segítségével a felhasználók akár a böngészőben is szerkeszthetik állományaikat), valamint a mobiltelefonokra készülő Office Mobile 2010. Ha a csoportmunkát vesszük, akkor szintén látványos újdonságokat tartogat az Office 2010, azonban mindenképpen hozzá kell tennünk, hogy ezen szoftver erejét csak Exchange, SharePoint és Office Communicator szerverek és eszközök megléte esetén tudja leginkább megmutatni (nem véletlenül lett például a Groove-ból SharePoint Workspace).

Az otthoni felhasználók ebből viszont nem sokat fognak megtapasztalni, viszont a cégeknek érdemes lesz az új irodai programcsomag e tulajdonságát jobban szemügyre venniük. Logikus módon így a magáncélú felhasználás során – a webes Office képességeitől egy kicsit eltekintve – leginkább az első sarokpont lehet érdekes számunkra. Ennek megfelelően írásunkban leginkább e területnek szenteljük figyelmünket, megvizsgálva mennyivel profibb az Office 2010 az elődjéhez képest, illetve milyen újdonságokat tartogat.

Így kattintunk mi

Ha jobban megnézzük a megújult irodai programcsomagot, akkor szemet szúr az Office 2007-ben megjelenő szalag dominanciája, hiszen már egy programon belül sincs meg az „idejétmúlt” menüstruktúra. Ez nem véletlen. A korábbi tapasztalatok szerint ugyanis a felhasználók gyakran nem találták meg az alkalmazások egyébként már meglévő funkcióit, s sokszor olyan elemeket kértek emiatt a Microsofttól, amelyek már részei voltak a programoknak. Ha egy picit visszautazunk az időben, akkor például a Word 1.0 még két eszköztárral rendelkezett, a Word 97-nél ez az összeg 18-ra nőtt, a Word 2003 31 darabos eszköztára pedig már kész dzsungelnek bizonyult, így szükséges volt a váltás. Sőt az Office 2010 még tovább finomítja a szalagot, s itt nem csak a letisztultabb dizájnra kell gondolnunk.

20091210-office-2010-beta-teszt-outlook.png
A megújult Outlook


Az új Outlookban terpeszkedő törlés gomb otromba mérete kiváló példa erre, mivel a Microsofthoz havonta 1 terabájt anonim adat érkezik arról, hogy a felhasználóik miként alkalmazzák a termékeiket: hova kattintanak, mely parancsokat használják előszeretettel. Ennek megfelelően néhány gomb máshova került, néhány megnőtt, amelynek előnyét leginkább a programok használata során lehet megtapasztalni.

A fentebb említett visszajelzések hatására került e mellett az Office 2010-be a szoftvercsomag egyik leghasználhatóbb újdonsága is: a szelektív beillesztés. A visszajelzések alapján ugyanis a Word szövegszerkesztőjében a másolás/beillesztés parancs a legnépszerűbb, amelyet sorrendben a visszavonás követ. Talán nem véletlenül. Az irodai programcsomag ezért igyekszik spórolni a kattintásszámon, és a jobb klikkel előcsalható helyi érzékeny menüben már helyet kapott a beillesztés előnézettel parancs, amely segítségével mindig láthatjuk, hogy miként fog kinézni a Vágólapról bemásolt elem.

Fontos, minden alkalmazásra érvényes újdonság ezenfelül az Office gomb helyére került Backstage megjelenése is, amely tudásában túlnövi elődjét. Segítségével elvégezhetjük a legfontosabb műveleteket: mentés, mentés másként, megnyitás, bezárás, információ, előzmények, új dokumentum, nyomtatás, megosztás és beállítások. Beállíthatjuk például a dokumentumhoz tartozó engedélyeket, árnyékmásolatokat kezelhetünk, illetve feltölthetjük az állományokat a blogunkra, vagy egy SharePoint szerverre. A sablonoknál pedig már nemcsak a helyi gépre telepítettek között válogathatunk, hanem böngészhetünk az Office Online sablonjai között is, amely remélhetőleg folyamatosan bővülni fog majd a programcsomag megjelenését követően.

Külcsínben erős

Ha nagy vonalakban szeretnénk felvázolni az Office 2010 karakterisztikáját, akkor mindenképpen fontos még megemlítenünk, hogy a programcsomag tagjainak segítségével még szebb dokumentumokat alkothatunk, ami főként azoknak lehet jó hír, akik előszeretettel díszítik állományaikat. Ennek kipróbálásához illesszünk be bármely programban egy képet, majd kattintsuk végig a megjelenő fotós eszköztárat. Különböző művészi effektusokat érvényesíthetünk, böngészhetünk a beállított stílusok között, és még akár korrekciókat is végrehajthatunk, így akár a Word segítségével is jól szerkesztett képekkel díszíthetjük állományainkat, mindenféle külső alkalmazás bevonása nélkül.

Ez hangsúlyosan igaz a PowerPoint 2010-re, amely az új látványos effektusok mellett egy beépített videoszerkesztőt is kapott, amellyel megvághatjuk akár az internetről beillesztett mozgóképeket is. A Word szövegszerkesztőjében ebbe a vonalba illeszkedik még a továbbokosított SmartArt és a debütáló Text Effects, amellyel művészi hatást adhatunk szövegeinknek (az említett funkciók csak az Office alapértelmezett fájlformátumába menthetők el, a régebbiekbe nem).

20091210-office-2010-beta-teszt-powerpvideo.png
Videószerkesztés PowerPointban


Ha a praktikusságot nézzük, akkor fontos újdonság az Excel 2010-ben elsőként megjelenő Sparklines, amellyel a diagramokat már a cellákba is elhelyezhetjük. Ennek köszönhetően immár a különböző trendeket bemutató ábrákat vizuálisan is oda helyezhetjük, ahová valók, s nem kell többé külön elnavigálnunk az ábrákért. A táblázatkezelőn belül ezenkívül a nagyobb állományokat, SQL-adatbázisból kinyert adatokat kezelő felhasználóknak érdekes lehet a debütáló Slicer is, amely a PowerPivot képességét kihasználva akár hatalmas méretű állományokban is leegyszerűsíti és felgyorsítja a különböző lekérdezéseket.

Az Outlook 2010 leghangsúlyosabb újdonsága pedig a cikk elején már megénekelt szalag, amely jelentősen felgyorsítja a program használatát. (Persze a szalagellenesek ezzel nem biztos, hogy egyetértenek.) Hangsúlyos elem a Quick Steps gyorselérésű eszköztára, amelyet teljesen az igényeinkre szabhatunk, beállítva a leggyakoribb műveleteket. Illetve kiemelendő újdonság még, hogy az új Outlook immár a Gmail levelezőrendszeréhez hasonlóan csoportosítja a leveleket egy adott témakör szerint, így egy adott témájú levelezés esetén nem kell hosszasan keresgélnünk a korábbi üzeneteket. Windows 7 alatti használat esetén érdemes még megnézni az Outlook 2010 ugrólistáját is, ami talán utóbbi mintapéldája is lehetne, hiszen egy jobbklikkel rögtön a számunkra fontos művelethez ugorhatunk.

Végezetül zárszóként fontos elmondanunk, hogy egyelőre csak egy vázlatos képet kívántunk átnyújtani az Office 2010 képességeiről, bemutatva a népszerű alkalmazások újdonságait. A OneNote, az Access, a Publisher és a SharePoint Workspace programokról pedig csak név szintjén emlékezünk meg, s azt tanácsoljuk olvasóiknak, hogy bátran teszteljék az alkalmazásokat, felfedezve azok képességeit.

Az Office 2010 Professional Plus programcsomag angol nyelvű, 32 bites béta-változata megtalálható lesz a PC World januári számának lemezmellékletén, de a következő oldalon a türelmetlenek - és a nagyobb sávszélességgel rendelkezők - máris letölthetik, valamint aktiválhatják a csomagot! Lapozzon! »

Cimkék: office 2010, office, microsoft office, microsoft, word

következő oldal »

Kiadványszerkesztő

Kiadványszerkesztő videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

! 2010-05-29 18:29:11

Hr! Pont az a lényege az új verzióknak, hogy megtalálj mindent, nem tudom te mit nézel

hr 2010-02-16 21:07:32

Az office 2007-2010 ingyen sem kéne. A 2003-as tuti verzió. Ebben az új verzióban én nem találok meg semmit. Szép dizájn de használhatatlan.

BélaBá 2009-12-11 22:22:12

Shared IMAP megy az új Outloo-knak?

hmolnarj 2009-12-10 17:16:21

@Tamás: nézd meg a következő oldalt, az valószínűleg segíteni fog

Tamás 2009-12-10 13:24:56

Na akkor azt mondjátok meg, hogy a meglévő Office 2007 mellé hogyan lehet felrakni az Office 2010 64 bites változatát, mert nekem nem sikerült feltennem.

Legfrissebb hozzászólások

Call of Duty-ház rakétavetővel a...
"Egy hasonlót nemrégiben láttam, ugyan így kilógott a golyószóró elől, ám azon..."

2012-02-03 14:21:16

Megaupload: két hétig még megmaradnak...
"Sajnos egyelőre nem, mivel zárolva vannak az adatok, jelenleg az amerikai..."

2012-02-02 11:11:24

Megaupload: két hétig még megmaradnak...
"Akkor most akinek legális tartalma volt fent, akkor az még azt megmentheti?..."

2012-02-01 18:20:31

Linux-suli: Oszd meg és uralkodj!
"\Sassas\Köszi a birálatot,igaz ezen országban nincs szegénység??Valoban..."

2012-02-01 10:13:39

Késnek a Firefox 12 újdonságai
"Tegnap jött ki a Firefox 10, igen jóra sikerült verzió. Első blikkre azt..."

2012-02-01 07:38:13