Hirdetés

50 milliós bírságot kapott a Vodafone



|

A versenyhivatal szerint tavaly mégsem talált gazdára négy nyereményautó.

Hirdetés

Kissé kellemetlen ajándékot kapott Mikulásra a hazai Vodafone, ugyanis a Gazdasági Versenyhivatal mai tájékoztatása alapján a vállalatot 50 millió forint büntetés megfizetésére kötelezte a „Töltsd fel és nyerj!” névre hallgató nyereményjátéka kapcsán, méghozzá a fogyasztók megtévesztése miatt.

Hirdetés


„A vállalkozás a "Töltsd fel és nyerj!" promócióhoz kapcsolódóan 2012. szeptember 3. és 2012. szeptember 30. közötti időszakban "Autós" játékot hirdetett, mely során négy alkalommal egy-egy autó volt a fődíj (2 db VW Polo, MINI Cooper, BMW1), vagy vigaszdíjként kisebb pénzösszeget sorsoltak ki.


Valamennyi feltöltőkártyás előfizető részt vehetett a nyereményjátékban. A Vodafone számos SMS-t küldött előfizetőinek. Az SMS-ek arról adtak tájékoztatást, hogy kizárólag azok nyerhetik meg az adott héten kisorsolásra kerülő autót, akik azon a héten minimum 3000 Ft-tal feltöltötték a kártyájukat. Az SMS semmilyen módon nem utalt arra, hogy a játékban nem csupán azok vehetnek részt, akik az adott héten feltöltötték az egyenlegüket, így a fogyasztók nem kaptak reális képet a nyerési esélyeikről.


A nyereményjátékkal kapcsolatban bővebb tájékoztatás a Vodafone honlapján volt elérhető, azonban erre nem mindegyik SMS-ben hívták fel a figyelmet. Azok az SMS-ek, amelyek utaltak a Vodafone honlapján megismerhető további információkra, azok sem hívták fel a figyelmet arra, hogy csak a honlapon olvasható bővebb tájékoztatás a játék részleteiről, többek között arról, hogy pontosan mely előfizetői kör vesz részt a sorsoláson.


Mivel a játék végén kisorsolt személyek egyike sem rendelkezett adott heti 3000 Ft feletti feltöltéssel, a 4 héten át tartó Autós Játékok keretében egyetlen alkalommal sem adtak át nyereményautót.


A GVH megállapította, hogy a Vodafone a játékok során nyújtott tájékoztatásaival megtévesztette a fogyasztókat, ezért 50.000.000 Ft bírságot szabott ki a vállalkozásra” – olvasható a GVH sajtóközleményében.


(Forrás: GVH)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.