Hirdetés

A BlackBerry hisz a feltámadásban



|

Az ügyvezető szerint az okostelefonok végül nyereséget hoznak majd a cégnek.

Hirdetés

A BlackBerry ismét igen nehéz pénzügyi helyzetben találta magát, amit a legutóbbi negyedéves jelentés is igazolt. Az ügyvezető azonban mégis optimista a cég jövőjét illetően.

Hirdetés

Ami azt illeti, John Chen az okostelefonos üzletág jövőjére is pozitívan tekint.

Nemrég Chen azt mondta, hogy mindenképp szeretné az üzletágban tartani a BlackBerryt, azonban ha rövidesen nem tudnak nyereséget termelni az okostelefonjaik, akkor lehet, hogy végleg át kell álljanak a szoftverekre és a szolgáltatásokra.

Most a CNBC-nek adott interjújában Chen jóval optimistább volt. Továbbra is kulcsfontosságúnak tartja a hardveres divízió nyereségtermelését, azonban szerinte már nagyon közel állnak a határhoz, és hiszi, hogy továbbra is gyártanak majd okostelefonokat.

Megerősítette azt is, hogy az idén valóban két új készüléket adnak majd ki. Ezen felül komolyabb tervei is vannak a gyártónak hardverfronton, amelyek alaposan túlmutatnak az idei felhozatalon.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.