Hirdetés

A kongresszus sem tudja, hogy működik az NSA



|

A Guardian szerint még a képviselőház tagjai sem férhetnek hozzá az USA nemzetbiztonsági ügynökségének működésével kapcsolatos információkhoz.

Hirdetés

A brit Guardian vasárnapi cikkében számolt be róla, nem csak a közvélemény, de az Egyesült Államok kongresszusának tagjai sem férhetnek hozzá a Nemzetbiztonsági Ügynökség (National Security Agency, NSA) működésével kapcsolatos információkhoz.

Az Obama-kormányzat és az USA hírszerző hivatalai szerint az NSA megfigyelési programja „kongresszusi felügyelet” alatt – tehát törvényesen és átláthatóan – működik. Maguk a képviselők már máshogy látják: elmondásuk szerint nem kapják meg azokat az adatokat, amelyek lehetővé tennék, hogy valódi ellenőrzést gyakoroljanak a belföldi megfigyelések fölött.

 

A Guradian a képviselőház két tagjával, Morgan Griffith virginiai republikánus és Alan Grayson floridai demokrata párti képviselővel készített interjút. Korábban mindkét politikus szeretett volna tájékozódni az ügynökséggel és annak tevékenységével kapcsolatban, de kerek perec elutasították a kérésüket.

Griffith június 25-én kérte ki a titkosszolgálatokat felügyelő kormánybizottságtól a „titkosított FISA-bírósági végzéseket”, amelyekről az előző héten az NBC Meet the Press című műsorában is szó esett. Néhány héttel később a Yahoo-nak az NSA PRISM-programjával kapcsolatos jogi pokoljárásáról és a Verizon metaadat-gyűjtéséről érdeklődött. Mindhiába – hat hét elteltével még egyik beadványára sem kapott választ.

Grayson már valamivel jobban járt: őt legalább válaszra méltatta a bizottság. „Az átirat titkos besorolás alá esik” – írták, amikor egy korábbi – elutasított – adatkérésével kapcsolatos bizottsági ülés jegyzőkönyvét kérte.

Abszurd módon a képviselők – legalábbis hivatalosan – még azokhoz a sajtójelentésekhez sem férhetnek hozzá, amelyekben minősített információk szerepelnek. Grayson a múlt hónapban próbált elküldeni néhány, a Guradianben megjelent cikket a képviselőház tagjainak, mire közölték vele, hogy komoly szankciókra számíthat, ha nem hagy fel a titkos információkat megszellőztető cikkek köröztetésével.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.