Hirdetés

A Samsung beperelte a Huawei-t



|

Szabadalmi jogsértés vádjával Kínában tett ellenlépéseket a Samsung, élesedik a konfliktus.

Hirdetés

A Samsung Electronics Kínában több bíróságon is beperelte szabadalmi jogsértés miatt a Huawei Technologiest, ezzel pedig élesedik a helyzet a két óriás között. 

Hirdetés

A világ első és harmadik legnagyobb okostelefon-gyártójának a harca azzal kezdődött, hogy a Huawei májusban beperelte a Samsungot szabadalomsértés miatt. 

A dél-koreai gyártó válaszul két hete már megindította az első válaszpert Kínában, akkor 6 szabadalomra hivatkozva. A Samsung állítólag szerette volna peren kívül rendezni a helyzetet, azonban végül jogi útra kellett terelje a vitát. Az egyik bíróság szerint a Samsung 24,14 millió dolláros kártérítést követel. Ezzel egyszerre szeretnék betiltani a Huawei Mate 8 és Honor készülékek gyártását, forgalmazását. 

A Huawei állítólag nem kapott formális panaszt, de megvédi magát a bíróságon. 

Több elemző úgy véli, hogy egyik cégnél sem az anyagi kompenzáció a motiváló erő. A Huawei állítólag a hírnevén szeretne erősíteni a legnagyobb gyártó kihívásával, míg a Samsung felgyorsítaná az ügy lezárását. 

Minden bizonnyal keresztlicencelési megállapodást köt majd a két fél. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.