Hirdetés

A Twitternél is csak fehér férfiak dolgoznak



|

Kevés nő dolgozik a mikroblognál, a fehéreken kívül pedig leginkább csak ázsiaiak.

Hirdetés

A nagy tech cégek legnagyobb problémája mostanában az, hogy nem foglalkoztatnak elég széleskörben embereket, főleg, ami a származást illeti. A vállalatok döntő többségénél fehér férfiak dolgoznak, ha pedig a vezetőséget nézzük, még egyértelműbb a helyzet. Ezen egyre többen igyekeznek változtatni, köztük a Twitter is, amely kiadta a jelentését az alkalmazottairól. 

Hirdetés

A Twitternél összességében 70 százalékban férfiak dolgoznak, a tech jellegű állások esetében az arány pedig 90 százalék. Bár a nem tech jellegű munkák 50-50 százalékosan oszlanak meg, a vezetőség 79 százaléka ugyancsak férfi a statisztikák szerint. A nem tech jellegű munkákat olyan területek jelentik, mint a marketing, az értékesítés vagy a HR. 

A vállalaton belül 59 százalék a fehérek aránya, míg 29 százalék ázsiai. A spanyolajkúak mindössze 3 százalékot tesznek ki, a négerek pedig 2 százalékot. A jövőben a Twitter is kiegyensúlyozottabb arányokat szeretne elérni, átláthatóbb szervezeti működéssel. 

Érdekesség, hogy hasonló cipőben jár a Facebook, a Google, a Yahoo és a LinkedIn is. A Facebook gyakorlatilag ugyanilyen arányokról adott hírt a múlt hónapban. Nem sokkal később az is kiderült, hogy már a gimnazista gyakornokokra le akarnak csapni, havi több ezer dolláros juttatással csábítva a fiatalokat. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.