Hirdetés

Ballmer otthagyta Microsoft igazgatótanácsát



|

A volt vezérigazgató bokros teendőivel indokolta a szakítást.

Hirdetés

Steve Ballmer, a Microsoft volt vezérigazgatója kedden jelentette be, hogy azonnali hatállyal lemond a szoftvercég igazgatótanácsában betöltött tisztségéről.

Ballmer, aki nemrég vásárolta meg az NBA-ben szereplő Los Angeles Clippers kosárlabdacsapatot, utódjának, Satya Nadellának írt levelében azt írta, teendői túlságosan lefoglalják, ezért döntött úgy, hogy távozik. „A lemondásom óta eltelt hat hónapban nagyon elfoglalt lettem. A Clippers-szel kapcsolatos feladataim mellett civil elkötelezettségeim, valamint a tanítás és a tanulás is rengeteg időt emésztenek fel” – fogalmazott.

Hirdetés

Ballmer reményét fejezte ki, hogy a Microsoft távollétében is tovább fejlődik majd. Mint írta, jónak tartja a Nadella által pártolt mobil- és felhőközpontú stratégiát, ugyanakkor hangsúlyozta, „a sikerhez az is szükséges lesz, hogy a vállalati előfizetések, hardvereladások és hirdetési bevételek” is pénzt hozzanak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.