Hirdetés

[Frissítve] Blokkolták Törökországban a Twittert



|

Mégsem csak üres fecsegés volt Erdogan kormányfő pár héttel ezelőtti nyilatkozata.

Hirdetés

Nagyjából két héttel ezelőtt Recep Tayyip Erdogan török kormányfő egy tévéinterjú során elmondta, hogy a 2014. március 30-i önkormányzati választások után szeretne betiltatni néhány közösségi szolgáltatást az országban, ugyanis azokat a politikai ellenfelei a lejáratására használják, konkrétan az állam vezetésének korrupciójára utaló (természetesen alaptalan) információkat hoznak ezeken keresztül nyilvánosságra.
 

Hirdetés


Úgy tűnik Erdogan nem a levegőbe beszélt, ugyanis csütörtökön elérhetetlenné vált Törökországban a Twitter, a webhely helyett megjelenő tájékoztató oldal tanúsága szerint az ugyanis sérti az emberek személyiségi jogait. Úgy tűnik a blokkolást a saját DNS-szervereik manipulálásával hajtották végre a netszolgáltatók, azaz a blokád kikerüléséhez a felhasználóknak csak manuálisan át kell állítaniuk az operációs rendszerüket az OpenDNS vagy Google DNS használatára.


A Twitter tájékoztatása szerint a felhasználók SMS-ben ettől függetlenül még tweetelhetnek, noha a kényelmetlensége miatt ez nagyon végső megoldásként tűnik. Erdogan a közösségi médiás blokkolással való fenyegetőzése során konkrétan a Facebook és Youtube szolgáltatásokkal példálózott: kíváncsian várjuk. hogy azok elérését is megpróbálja-e lehetetlenné tenni.


A török kormány részéről egyelőre senki sem kívánta kommentálni a fejleményt, a Twitter szintén csendes az ügyben, míg Neelie Kroes – az Európai Bizottság alelnöke – szerint „alaptalan, értelmetlen és gyáva” akcióról van szó.


Frissítés: kezd komikussá válni a helyzet, ugyanis Abdullah Gül török államfő a Twitteren kijelentette, hogy szerinte közösségi hálózatok teljes lekapcsolását nem lehet jóváhagyni, továbbá – mint korábban már említette – technikailag nem is lehetséges ezt megoldani. Reményei szerint minél előbb vége lesz a blokádnak, részben mivel a távközlési hatóság által használt törvény csak egyes aloldalak tiltására ad lehetőséget, egész webhelyeket nem lehet vele cenzúrázni.


(Forrás: EuroNews, PCWorld | Fotó: Open Knowledge Foundation)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.