Hirdetés

Élet a Wi-Fi-n túl: vezetékmentes technológiák



|

Nem kell folyamatosan a kábeleket kerülgetned. Majd egy tucat vezetékmentes technológia áll rendelkezésedre, amelyek mind képesek csökkenteni a vezetékfüggőségedet.

Hirdetés

Egy modern háztartásban már nemcsak egy géppel, hanem kütyük tömegével kell számolnunk, amelyek ha kell, a Wi-Fi-hálózaton keresztül vagy éppen Bluetooth, NFC, Miracast alapon utasítgatják egymást. Kétségtelenül nehéz eligazodni a mozaikszavak tengerében, pláne, ha elsőként egy elektronikai áruházban találkozunk a vadidegen kifejezésekkel. Ha úgy érzed, hogy te is sötétben tapogatózol, akkor most figyelj! Cikkünkből megtudhatod, hogy melyek a legfontosabb szabványok, és mire használhatod őket.
 

Hirdetés


Wi-Fi

Kezdjük a technológiák bemutatását a mindenki által ismert Wi-Fi-vel, ami – habár nem olyan rég, az ezredforduló elején kezdte meg diadalmenetét, ma már sokan nehezen tudnának élni nélküle, neve gyakorlatilag egyet jelent a vezetékmentes internettel. 15 évvel ezelőtt maximális sávszélessége mindössze 2 Mbps volt (2,4 GHz-en), napjainkban viszont már mindenütt kaphatók 1 Gbps-ra képes termékek. A Wi-Fi Alliance felmérése szerint már bolygónk minden negyedik háztartásban működtetnek WLAN-hálózatot, ráadásul 2008 óta megduplázódott az otthonokban megtalálható vezetékmentes elérésre képes eszközök száma. Nem vállalunk nagy kockázatot azzal az állításunkkal, amely szerint az elkövetkező években is a Wi-Fi lesz a kábelmentes világ kulcsszereplője, egyúttal a dolgok internetének tartóoszlopa. Főként, hogy a szövetség folyamatosan jelenti be az újabb szabványokat. Hamarosan érkezik a 802.11ac utódja, a WiGig (más néven 802.11ad), amely ugyan 60 GHz-es frekvenciasávja miatt csak nagyon kis hatótávra lesz képes, de azon belül a 7 Gbps maximális sebesség is megvalósítható lesz, ami ugyan az ac esetén is lehetséges, csak éppen 8×8-as MIMO konfiguráció kell hozzá. A rendkívül nagy sebességnek köszönhetően akár ultra HD felvételeket is gond nélkül át tud majd játszani két eszköz között, az Intel víziója szerint segítségével a monitor, a nyomtató és minden más eszköz is összeköthető lesz, így minden kábel eltűnhet asztali PC-nk közeléből. Mondanánk, hogy a tápkábelt kivéve, de mivel több kutatás is zajlik a vezetékmentes töltés irányában (például Energous Wattup), arra sem vennénk mérget.


3G, 4G, LTE

Széles sávú adatátviteli technológiák, amelyeket elsősorban okostelefonokban és táblagépekben használnak, ahol az egyik fél mindenképpen a szolgáltató adótornya, a kliens pedig egy olyan eszköz, amely rendelkezik az adatok fogadására feljogosító SIM-kártyával. E tulajdonsága miatt adatok másolására, saját zárt belső hálózat kialakítására nem alkalmas, maximális elméleti letöltési sebessége pedig mindössze 326 Mbps, de legalább nem helyhez kötött.


Wi-Fi Direct

A technológia lehetővé teszi két eszköz közvetlen, pont-pont (P2P) csatlakozását, a központi Wi-Fi infrastruktúra megkerülése nélkül. A megoldás nagy vonalakban úgy működik, mint a Bluetooth, azaz nem kell, hogy a két termék ugyanattól a gyártótól származzon, elég, ha egy nyelvet beszélnek, azaz a közös pontot a szabvány adja. Ez főként fájlok átküldésekor lehet hasznos, például, ha éppen egy olyan helyen akarunk adatokat megosztani, ahol nem érhető el vezetékmentes hálózati lefedettség – tegyük fel az utcán sétálva. A párosítás több módon történhet két eszköz között: NFC, Bluetooth vagy valamilyen gomb (WPS), applikáció lehet a kiindulópontja.
 


A Direct tehát nem konkurál a klasszikus Wi-Fi-vel, kiegészíti azt, a Bluetooth-használatot viszont visszaszoríthatja, amennyiben nem cél az energiatakarékosság. A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy míg a Bluetooth szabvány elterjedtnek mondható, addig a Wi-Fi Direct csak kevés eszközben érhető el. Windowsnál például csak a parancssorral lehet kideríteni, hogy gépünk támogatja-e a protokollt. Ehhez nyissuk meg a parancssort – [Win+R], majd [CMD] –, majd gépeljük be az [ipconfig /all] parancsot. Ha a listában ezt követően megtaláljuk a „Microsoft Wi-Fi Direct Virtual Adapter” bejegyzést, akkor szabad a pálya, már csak egy külső segédprogramra lesz szükségünk, hogy kipróbáljuk azt. A többplatformos Feem (tryfeem.com) például egy jó választás lehet.


Bluetooth

Eszközök összekötésére, párosítására az esetek többségében érdemesebb a Bluetooth technológiát igénybe venni. Habár sebesség tekintetében messze a Wi-Fi Direct mögött kullog, ha nem fájlküldésről, hanem folyamatos kapcsolatról van szó, akkor rendkívül alacsony energiaigénye miatt egyértelmű választás. A szabvány múltja egészen 1994-ig nyúlik vissza, születésénél a svéd Ericsson bábáskodott, majd az általa alapított szövetség folyamatosan bővült, legújabb, 4.2-es specifikációjának „impresszumában” már többek között a Nokia, a Microsoft, az Intel, a Qualcomm, az Alcatel, a Texas Instruments és a Broadcom is megtalálható. Iparági szabvánnyá vált, aminek köszönhetően ma már szinte minden telefonban, táblagépben, tévében, noteszgépben ott rejtőzik egy Bluetooth-modul. Nevét Harald Blåtand dán király után kapta, egyrészt utalva az uralkodó nemzetegyesítő tevékenységére, másrészt kedvenc eledelére: mivel habzsolta az áfonyát, egy idő után kék lett a foga.
 


A technológia 4.0-s verziója a 2402–2480 MHz közötti frekvenciasávot használva 2 MHz-es ugrásokkal, összesen 40 párhuzamos csatornán működik, és maximálisan 24 Mbps átviteli sebességre képes. Egy Bluetooth-hálózaton belül egy eszközhöz maximálisan hét másik csatlakozhat, az egyes kliensek energiafogyasztását definiált osztályuk határozza meg, ami a hatótávolságot is befolyásolja. Az egyes osztályú kütyük akár 100 méteres hatótávval is rendelkezhetnek, ám áramfelvételük viszonylag magas, 100 mW. A kettes osztály – a legtöbb Bluetooth-képes eszköz ezt használja – már csak 10 méteren belül működik, cserébe az energiaigény 2,5 mW-ra redukálódik. A harmadik osztály pedig viszonylag ritka, 1 mW mellé ugyanis kevesebb mint 1 méteres hatótáv jár. Sőt, a negyedik generációs Bluetooth szabvány még tovább csökkentette a technológia energiaéhségét, így ha lehet, akkor minden esetben olyan eszközöket válasszunk, amelynél négyessel kezdődő verziószámot látunk.


NFC

Ha magyarra akarnánk fordítani a szabvány Near Field Communication nevét, akkor talán a legtalálóbb a rövid hatótávú kommunikáció lenne. Talán ebből is kitalálható, hogy az NFC nem alkalmas nagyobb távokban adatátvitelre, a legjobban érintésnyi távolságra működik, kétirányú átvitelt megvalósítva a 13, 56 MHz-es frekvenciatartományban. E megkötések alapján a technológia kiválóan alkalmas érintésmentes fizetésre vagy egy Bluetooth- és Wi-Fi-kapcsolat kialakítására, mikor a hosszas párosítási beállítások helyett mindössze egymás mellé kell tennünk két eszközt (például egy mobilt és egy fejhallgatót). Természetesen alternatív felhasználás is elképelhető, láttunk már például NFC-alapú játékot és névjegykártyát is.


DLNA

Az eddig bemutatott technológiáktól eltérően a DLNA nem alakít ki saját hálózatot – hasonlóan az Intel WiDi, ChromeCast és DLNA szabványokhoz –, hanem egy meglévő Wi-Fi-jelre telepszik rá. A főként multimédiás jelek továbbítására kifejlesztett protokoll célja két eszköz összekapcsolása a lehető legegyszerűbb, felhasználóbarát módon, hogy a párosításhoz mindössze a kiindulási és a céleszközt kelljen ismerni. A DLNA lényege, hogy egy mindent összekötő infrastruktúrát adjon a szabvánnyal kompatibilis eszközöknek. Alapja a jól ismert HTTP-hálózati és az uPnP (Universal Plug’n’Play), valamint uPnP AV-protokoll. Ebben a rendszerben a HTTP-protokollon keresztül zajlik az adatfolyam továbbítása, az uPnP a hálózati konfigurálást végzi (hálózaton lévő gépek felismerése, portok átirányítása stb.), míg az audió-videó műsortartalmak kezeléséről az UPnP A/V gondoskodik.
 


A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy hálózaton belül a DLNA-t támogató eszközök folyamatosan előtérbe tolják magukat, keresve a lehetséges kapcsolódásokat. Ha egy másik eszköz válaszol a hívásukra, akkor azonnal reagálnak, lejátszva az átküldött tartalmat, így nem kell hosszas beállításokkal bajlódni. Ez például Windows Media Playeren belül a [Play to] funkcióval érhető el, amivel zenéket, filmeket és képeket küldhetünk át például a nappaliban lévő tévének. A technológia hátránya, hogy csak a lokális fájlok streamelésére alkalmas, illetve habár a DLNA specifikációi adottak, a fogadó félnél nem követeli meg ugyanazon konténerek támogatását (például hogy egy tévé lejátssza az MKV-állományokat).


AirPlay

Az Apple megoldása ennél sokkal rugalmasabb és egyben kötöttebb is. Nem okoz problémát a formátumok, konténerek támogatása, mivel a technológia csak egy zárt ökoszisztémán belül dolgozik (értsd: Apple eszközök), ám előnye, hogy képernyőtükrözéssel akár a YouTube-videók is továbbíthatók. Mivel az Apple nem publikálta az AirPlay pontos specifikációit, csak nem hivatalos adatok ismertek. Ezek szerint az AirPlay jelenleg fotók, videók és zenék, valamint a képernyő tükrözésére képes meglévő Wi-Fi-hálózaton keresztül főként Multicast DNS, HTTP, RTSP és RTP szabványokat használva iOS, Mac OS X, Apple TV és támogatott eszközök között. Sajnos utóbbiak listája jelenleg meglehetősen rövid, és főként erősítőkről, zenelejátszókról van szó, ezért a protokoll használati lehetősége limitált, olyan háztartásban célszerű bevetni, ahol legalább két Apple eszköz megtalálható, illetve a veszteségmentes hang továbbítása is csábító lehet.


ChromeCast

Nem pazarolnánk túl sok szót a Google megoldására, hiszen alapvetően az AirPlay-hez hasonló funkcionalitást kínál, és jelenleg csak egy eszközzel együtt használható: az azonos nevű Chrome OS-alapú tévéokosítóval. A kütyü HDMI-kapcsolaton keresztül gyakorlatilag bármely modern tévéhez képes kapcsolódni, ami rendelkezik az imént említett kapcsolóval, az Apple technológiájához képest sokkal nyitottabb és univerzális – rengeteg mindennel használható az iOS- és Android-támogatásnak köszönhetően. A Plex szerverrel akár lokális fájlokat is képes lejátszani, ráadásul sokkal olcsóbb, mint az Apple TV. Hátránya, hogy főként Google szolgáltatásokhoz (Play Music, YouTube…) kötődik.
 


Miracast

Végezetül beszéljünk a Wi-Fi-szövetség kegyeltjéről, a Miracastról, amely leginkább vezetékmentes HDMI-ként jellemezhető. A DLNA, AirPlay, ChromeCast hármastól eltérően nem meglévő infrastruktúrát használ, hanem minden esetben egy ad-hoc kapcsolatot épít ki két eszköz között, a Wi-Fi Direct technológiára építve. Ennek köszönhetően így akár egy idegen tárgyalóban is összeköthetjük telefonunkat a helyi projektorral, ami sok esetben előny lehet. Minden esetben képernyőtükrözésről van szó, ami oda-vissza működhet elviekben, a gyakorlatban viszont ritka, hogy egy tévé e módon át tudja küldeni az adását, pedig igény lenne rá. A technológia minden esetben H.264 kódolást használ, és WPA-2 titkosítással kódolja a küldött jelet. Habár egyre több eszközben megtalálható, gondot okoz, hogy nem még képes szabványként működni – a gyártók az egységes elnevezésben sem értenek egyet. LG SmartShare, Samsung AllShare, Sony Screen Mirroring, Panasonic Display Mirroring – minden esetben a Miracastról van szó, csak ezt a cégek jól álcázzák.

 

Hasonló érdekességeket olvashatsz az aktuális PC Worldben is. Éves előfizetéssel ráadásul most 6 960 forintot is megspórolhatsz!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.