Hirdetés

Floppykkal vezérli bombázóit és rakétáit az USA



|

Jövőre lecserélhetik a 40 éves IBM gépeket és a 8 colos floppykat a csapásmérő erőknél.

Hirdetés

Bevált dolgon ne változtass, gondolhatták az amerikai hadsereg tisztségviselői az elmúlt évtizedekben. Nem titok ugyanis, hogy az ország nukleáris fegyverarzenálját még mindig 1976-ban megjelent IBM Series/1 16 bites számítógépek és 8 hüvelykes floppylemezek vezérlik, ezeken keresztül kommunikálnak és kapják az üzeneteket például a ballisztikus rakéták és a bombázók is.

Hirdetés

A Government Accountability Office (GAO) bejelentése szerint a rendszert 2017-ben cserélhetik le modernebb, biztonságosabb eszközökre. Információik alapján az állam körülbelül 61,2 milliárd dollárt költött az akár 50 évesnél is öregebb masinák karbantartására és javítására, miközben fejlesztésekre csupán 19,2 milliárd jutott.

A Pentagon szóvivője Valerie Henderson alezredes elmondta, hogy az IBM gépeket egyelőre nem selejtezik le, hiszen még mindig jól működnek. 2020-ra fejeződhet be teljesen az állami rendszerek modernizálása, akkor talán a floppylemezek is elfoglalják jól megérdemelt helyüket egy múzeum polcán.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.