Hirdetés

Hatalmas leépítésekbe kezd a Microsoft



|

A történelme alatti legnagyobb elbocsátási hullámot indítja meg a Microsoft.

Hirdetés

A Microsoft dolgozói számára meglehetősen kedvezőtlen hír kapott szárnyra. Úgy néz ki, hogy a redmondi vállalat a fennállása alatti legnagyobb elbocsátási hullámot akarja megindítani, nagyjából egyidőben azzal, hogy ténylegesen beolvasztja magába a Nokia mobilos üzletágát és annak alkalmazottait. A leépítések leginkább ezt a részleget érinthetik, hiszen sok területen már a Microsoftnak is megvannak a szakemberei, ráadásul annyi marketingesre és mérnökre sincs szükségük a Bloomberg szerint. 

Hirdetés

A Microsoft a Nokia átvételével nagyjából 25 000 új dolgozóra tett szert, de a jelek szerint csak egy részükre tart igényt. A redmondi vállalat eddigi legnagyobb leépítése 2009-ben volt, akkor 5800 pozíciót szüntettek meg - most ennek a többszöröséről is szó lehet. 

A témában az első pletyka a múlt hét végén pattant ki, akkor azt mondták, hogy a Microsoft dolgozói létszámának a 10 százaléka is távozhat. Egyes becslések szerint a nokiás ágazat 25 százalékos leépítése önmagában 1 milliárd dollárt spórolhat. Amikor az elmúlt hetekben Satya Nadella egyszerűségről, felhasználóközpontúságról és gyors döntéshozatalról beszélt, az alkalmazottai biztosan nem gondoltak még ekkora elbocsátásokra. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.