Hirdetés

Ipari titkok után is szaglászik az NSA?



|

Snowden szerint nem csak a kínai hackerek próbálnak információkat szerezni a külföldi nagyvállalatokról.

Hirdetés

Sokan vannak, akik szerint az Egyesült Államok hírszerzése az ipari titkok elemelésétől sem riad vissza: céljuk, hogy nemzetközi konkurensekkel szemben versenyelőnybe hozzák az amerikai cégeket. Barack Obama elnök eddig minden fórumon cáfolta, hogy az NSA ilyen, gazdasági szempontból értékes információkat gyűjtögetne, de egy Edward Snowdennel készült, a napokban megjelent interjú arra utal, mégis ez a helyzet.

Az NSA-botrány kirobbantója egy német televíziós csatornának nyilatkozva nem cáfolta, hogy az amerikai kormány olyan cégek után kémkedne, mint a Siemens vagy a Mercedes-Benz. „Nem akarom elvenni az újságírók kenyerét – mondta. – De nem kérdés, hogy az USA érdekelt a gazdasági kémkedésben. Ha úgy gondolják, hogy a Siemens olyan információkkal bír, amelyek az Egyesült Államok számára előnyösek lehetnek a nemzeti (de nem nemzetbiztonsági) érdek szempontjából, mindenképpen megpróbálják majd megszerezni ezeket.”

Hirdetés

Közismert, hogy kínai hackerek több mint 700 cég – köztük a BlackBerry és a Boston Scientific – szerverei ellen indítottak támadásokat. Egyes bizonyítékok azt mutatják, hogy az NSA komolyan kémkedett a brazil Petrobras olajtársaság után, de az USA kormányát mindeddig nem sikerült kétséget kizáróan összekapcsolni ezekkel az akciókkal. Amennyiben bebizonyosodna, hogy Amerika más országok ipari titkai után szimatol, az komoly diplomáciai bonyodalmakhoz vezethetne.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.