Hirdetés

Japánt is be akarta fűzni az NSA



|

Valószínűleg Kínáról akartak minden létező dolgot begyűjteni.

Hirdetés

Azt már tudjuk, hogy az NSA a teljes amerikai lakosságot aktívan figyelte az elmúlt években, és az sem titok, hogy nagyon érdekelte őket a brazil államfő és konkrétan egész Európa is. Ázsiáról eddig nem igazán lehetett hallani, de mint kiderült, ott is igen aktívan akart lehallgatósat játszani a kémszervezet. 

Hirdetés

A Japan Times jelentése szerinte az NSA már 2011-ben megkörnyékezte a japán kormányt azzal, hogy működjenek együtt az amerikai kémszervezettel, és bocsássák a rendelkezésükre az üvegszálas kábeleket, amelyeken keresztül a teljes régió telefonos és internetes adatcseréje folyik. 

Az NSA megkörnyékezését állítólag a japánok egyből és határozottan elutasították, legfőképpen azért, mert nyílt titok volt, hogy Kínáról akarnak minden létező információt maguknak az amerikaiak. Ezt Japán már csak jogi korlátok miatt sem volt hajlandó megengedni. A jelentés kitér rá, hogy Amerika egyébként szövetségest keresett a régióban, gyakorlatilag olyat, mint Európában a brit GCHQ. A GCHQ boldogan segíti az NSA-t, évek óta hatékonyan szivárogtatva mindent, amihez csak hozzáfér. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.