Hirdetés

Júliusban jön a Google-adó



|

Az olaszok júliustól vezetnék be a sokak szerint nem is legális adót.

Hirdetés

Az olaszok meglehetősen nagy port kavartak a világban azzal az ötletükkel, mely szerint bevezetnének egy "Google-adót", ami inkább egyfajta internetadó. A gyakorlatilag mindenhol megbotránkozást kiváltó ötletet már elfogadták törvényként az olasz parlamentben, de egyelőre az még nem érvényes. 

Hirdetés

A jelenlegi tervezet szerint 2014. július 1-től lesz hatályos az új adónem: ezt maga az olasz miniszterelnök, Enrico Letta erősítette meg. Szerinte a hátralévő idő lehetőséget ad a többi európai államnak, hogy szorosan együttműködhessenek a témában. 

Furcsa módon a legtöbben nem, hogy nem az együttműködést fontolgatják, hanem kifejezetten ellenzik az olasz törvényt. Az Európai Bizottság szerint például még az is erősen kétséges, hogy egy ilyen adó egyáltalán legális-e. 

A "Google-adó" a Google mellett szinte minden céget érint, a lényege pedig az, hogy az országban online hirdető és kereskedő vállalatok kötelezően olyan cégeken keresztül működjenek, amelyek helyben adóznak. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.