Hirdetés

Kína internetes nagyágyúi is ott voltak a holdszonda fellövésén



|

Kína vasárnap lőtte fel első holdszondáját. Az eseményen a helyi internetes vállalkozók színe-java képviseltette magát.

Hirdetés

Kína december 1-én állította pályára a Csang’o-3 űrszondát, amelynek feladata, hogy még az idén elérje a Holdat, és biztonságban letegye a Jütü (Jáde nyúl) rovert a szomszédos égitest felszínén. Ha a küldetés sikerrel jár, az Egyesült Államok és az egykori Szovjetunió után Kína lesz a harmadik ország a világon, amelynek sikerült „puha landolást” végrehajtania a Holdon: olyan leszállást, amelynek során a szonda működőképes és sértetlen marad. (Utoljára 1976-ban indult ilyen misszió.)

Hirdetés

A kínai űrprogram elsősorban presztízsvállalkozás, célja, hogy demonstrálja az ország technológiai fejlettségét – kül- és belföldön egyaránt. Nem véletlen, hogy Hszi Csin-ping elnök kiemelten fontosnak tartja a projektet, amely az illetékesek szerint fontos lépést jelent a „kínai álom” megvalósulása felé.

A kínai állami televízió, a CCTV természetesen élőben közvetítette a kilövést. Az eseményen az ország legismertebb celebritásai – köztük sikeres internetes vállalkozások vezetői – is részt vettek.

A Sina Weibo mikroblog-oldalon közzétett fotó tanúsága szerint ott volt Zhou Hongyi, a Qihoo 360 szoftvercég alapítója, Charles Zang, a Sohu keresőoldal vezetője, Victor Ku, a Youku vezére, Pony Ma, a Wechat üzenőalkalmazást fejlesztő Tencent CEO-ja és Lui Jin, a Xiaomi vezérigazgatója is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.