Hirdetés

Le akarják mondatni a Mozilla új igazgatóját



|

Brendan Eich hat éve 1000 dollárt adott a melegházasság ellen kampányolóknak.

Hirdetés

Hétfőn a Mozilla bejelentette, hogy másfél évnyi huzavona után a szervezet vezérigazgatói posztját Brandan Eich kapta meg. Az alapítvány társalapítójaként már a kezdetek óta Mozilla szekerét toló férfi a JavaScript nyelv kitalálója, tájékoztatása szerint az irányítása alatt a számítógépeken futó Firefox helyett a Firefox OS platform lesz a szervezet elsődleges prioritása.
 

Hirdetés


Az átlagos felhasználók szempontjából a Mozilla vezetésében beállt változások jelentősége egyelőre nem tisztázott, a termékfejlesztések előrehaladtával derülnek majd ki a sokakat érintő részletek. Meglepő módon ezzel a téma nem lett lezárva: Brendan Eich kinevezése feszültséget keltett a Mozilla berkein belül, ugyanis a férfi még 2008-ban 1000 dollárral támogatta egy melegházasság betiltását lehetővé tevő kaliforniai törvény kampányát. Erre 2012-ben derült fény, a nyilvánosságra került dokumentumokban Brendan Eich neve mellett munkáltatóként természetesen a Mozilla szerepelt.


Sejthetően az alapítványnál dolgozó melegek körében ez nem tette túl népszerűvé a férfit, az igazgatói kinevezése után pedig rögtön céltáblává vált, mostanra a Mozilla nagyjából féltucat homoszexuális alkalmazottja követeli nyíltan a lemondását. Brendan Eich kedden nyilvánosan bocsánatot kért az adomány miatt, továbbá a teljes támogatásáról biztosította a melegeket, azonban úgy tűnik a felháborodott munkatársak nem kívánják tolerálni a személyes véleményét, egyértelműen politikai ügyként kezelik a helyzetet.


(Forrás: Ars Technika | Fotó: Frédéric Chateaux)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.