Hirdetés

Nyilvánosságra került az NSA-bizottság jelentése



|

Remek kérdés, hogy a munkájuk milyen mértékben volt kirakattevékenység.

Hirdetés

Az Edward Snowden által kilopott dokumentumok által a nyáron elindított óriási lavina meglehetősen lehetetlen helyzetbe hozta az amerikai hírszerzést és Barack Obama kormányát, a globális felzúdulás hatására az elnök augusztus elején kezdeményezte az „NSA-bizottság” létrehozását. Az öt főből álló csoport célja az NSA tevékenységének átvilágítása volt, a múlt héten leadott végleges jelentésüket ezen a héten hozta nyilvánosságra a Fehér Ház.

Hirdetés


A dokumentum alapján a bizottság számos működés- és hatáskörbeli problémát azonosított az amerikai nemzetbiztonsági ügynökségnél, az ezekből levont következtetéseik és változtatási javaslataik pedig összességében pozitívnak nevezhetőek. A remek kérdés csupán az, hogy ezeket a jövőben milyen mértékben fogják az amerikai illetékesek törvényekbe vagy egyéb szabályokba foglalni, vagy megmarad-e a riport a közvélemény haragjának csillapítására szolgáló kirakati dokumentumnak.


A komplett botrányt kirobbantó témával kezdve a bizottság egyáltalán nem engedné meg az NSA-nek a belföldi telefonhívások metaadatainak elfogását és tárolását, lévén az sérti a szabadságjogokat, bizalmi válságot eredményez. Az efféle adatokat a telefontársaságoknak vagy harmadik feleknek kellene a törvényben meghatározott módon megőrizniük, az adatokról az NSA racionális feltételek mellett kérhetne tájékoztatást.


A bizottság korlátozásokat vezetne be a „titkos” FISC (Foreign Intelligence Surveillance Court) bíróságtól beszerezhető parancsok kapcsán, ezekkel kizárólag megfelelő bizonyítékok vagy teljesen megalapozott gyanú megléte esetén lehetne adatszolgáltatásra kötelezni a vállalatokat. Ezen felül a cégek átláthatósági jelentéseikben feltüntethetnék, hogy pontosan hány adatkérést teljesítettek a titkos parancsok következtében, jelenleg ezen adatot össze kell mosniuk a megszokott bírósági végzéses ügyekkel.


Szintén ésszerű, hogy a bizottság szerint az NSA semmilyen körülmények közt sem kötelezhetne vállalatokat arra, hogy azok hátsó kapukat építsenek a rendszereikbe, továbbá gyengítési céllal nem befolyásolhatnák a szabványosítás előtt álló titkosítási eljárásokat.


A komplett NSA-botrány egyik kulcsfontosságú elemét természetesen a külföldiek után való tömeges kémkedés jelenti, a vonatkozó ajánlás szerint ezt nem ártana a jelenlegi formájában elfelejteni. A javaslat szerint a kormány csak rendkívül nyomós indokkal gyűjthetne nem publikus és személyes információkat a külföldiekről, kizárólag nagyon specifikus és a helyzethez szabott módon lehetne adathalászatot folytatni.


Mindez a jelenlegi szabályozásnál jobban hangzik, azonban megint csak túlságosan sok a szubjektív faktor, plusz a bizottság nem kívánja ellehetetleníteni az NSA munkáját sem, így külföldön érdemi változást talán fog eredményezni a bizottság jelentése.


A teljes dokumentum ide kattintva olvasható el, valószínűleg az elkövetkező napokban számos érdekesség kerül még napvilágra belőle, lévén 300 oldal átolvasása és értelmezése igénybe vesz némi időt.


(Forrás: PCWorld, The Verge, Fehér Ház | Fotó: frederic.jacobs / Flickr)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.