Hirdetés

Megaupload-ügy: Kim Dotcom kitálalt



|

Kim Dotcom, a fájlmegosztó vezére tévéinterjút adott, amelyben egy elöregedett monopolisztikus üzleti modellről és a Megaupload-ügy hátteréről beszélt.

Hirdetés

Bő egy hónapja történt, hogy a Megaupload alapítóját akciófilmbe illő módszerekkel letartóztatták, a fájlmegosztó működését megszüntették, a hatóságok pedig dollár-tízmilliókat foglaltak le pénzmosás és csalás vádjával. Az ügy végkimenetele nem csak az Amerikai Egyesült Államokban, de világszinten is precedensértékű lehet. Kim Dotcom, a Megaupload alapítója azóta szabadlábon van, internetet nem használhat. A véleménye szerint politikai indíttatású helyzetről és annak hátteréről most egy új-zélandi tévéinterjúban beszélt, John Campbellel, a 3 News Campbell Live című műsorában. Az interjúra azután került sor, hogy Dotcomot a szabadlábra helyezése után a napokban amerikai nyomásra ismét börtönbe akarták zárni, azonban az újbóli bírósági ítélet szerint sem áll fent annak a veszélye, hogy Dotcom elrepülne az országból.

 

A Megaupload vezére elmondta, hogy a cég az elmúlt években több millió dollárt költött el jogi tanácsadásra, és, hogy együttműködve a szabálytalanságok kiiktatásában; a DMCA védelme miatt nem tehető felelőssé a felhasználók tetteiért. Dotcom elmondása szerint a fájlmegosztónak 180 partnere volt, amelyek közvetlen joggal rendelkeztek a bárminemű jogsértő tartalom linkjeinek azonnali eltávolítására. Ezek között számos szervezete volt az MPAA-nek is, amely a vállalat 7 éves létezése alatt soha nem indított pert a Megaupload ellen. Az oldal jogászainak tanácsára a cég úgy hitte, a YouTube esete a mérvadó, amelynek ügyében 2010-ben kimondták; a szolgáltatók nem tehetőek felelőssé a szabálytalanságokért mindaddig, amíg a szerzői jogok tulajdonosainak kérésére eltávolítják a jogsértő tartalmakra hivatkozó linkeket - még akkor sem, ha tudják, hogy a szolgáltatást részben illegális célokra is használják.

 

 

Amikor a 3 News műsorvezetője a felhasználói feltételek elfogadásáról beszélt, kiemelte, romantikus azt hinni, hogy egy doboz beikszelése miatt a felhasználók be is tartják az ott olvashatóakat. Dotcom a válaszában arról beszélt, hogy számos törvény van, amely a felhasználókat és a biztonságukat védi. Az amerikai ECPA például megtiltja, hogy a felhasználók fiókjait ellenőrizzék vagy proaktív módon szűrjék. Dotcom a helyzetet az e-mailekhez hasonlította, és azt mondta, ez egy privát dolog, nem tehetik meg, hogy mindenki feltöltéseit önkényesen ellenőrzik. Ugyanígy vélekedik egyébként a svájci székhelyű RapidShare is, amely tiszteletben kívánja tartani a felhasználók jogait. A műveletet az Európai Bíróság is megtiltotta, miután a SABAM nevű, zenei szerzői jogokkal foglalkozó csoport hiába próbálta kényszeríteni a Netlog közösségi hálózatot a felhasználók tartalmainak proaktív szűrésére.

 

A Megaupload elleni vád szerint a károkozás mértéke eléri a félmilliárd dollárt, Dotcom szerint azonban ez csak a jéghegy csúcsa. Mint mondta, a vád szerint az 500 millió dolláros károkozás kizárólag a zenei fájlokra korlátozódik az irat szerint, egy kettő hetes időszakra vetítve, egyetlen oldaltól. A fájlmegosztó alapítója szerint ez csak Amerikának évi 13 milliárdos veszteséget jelent a zeneletöltésekben, ami szerinte abszurd, ugyanis az egész amerikai zeneipar értéke kevesebb mint 20 milliárd dollár. 

 

 

De vajon a hatóságok miért pont a Megauploadot választották? A kérdés megvitatásakor állandóan előjön a Mediafire neve. A szintén óriási fájlmegosztó 2011. júliusában havi 34 millió látogatóval büszkélkedhetett, illetve elmondhatta, hogy a Google cenzúrázta, kalózkodással kapcsolatos tevékenység miatt. Számos vélemény szerint a Google-től ezt Hollywood vagy a lemezkiadók kérték. A Mediafire azonban nem rendelkezik kulcsfigurával, ellentétben a Megauploaddal. Dotcom szerint Hollywoodban a pénz után az arculat következik, és mint mondta, ő egy tökéletes ősellenség és egyben könnyű célpont. Dotcom itt az életvitelét említette, a hackerként eltöltött múltját, azt, hogy nem amerikai, és, hogy az autóin vicces rendszámok vannak. Szerinte az is probléma, hogy ő nem a Google, és nincs 50 milliárd dollár a bankszámláján.

 

Ami azt illeti, a Megaupload alapítójának semennyi nincs a számláján. Amint azt elmondta a műsorban, az összes ügyvédje ingyen dolgozik, és azért végzi a munkáját, mert úgy gondolja, hogy ami történik az indokolatlan és igazságtalan. A Megaupload eltűnése ugyanakkor nem okozott fejfájást a kalózoknak, Dotcom ezzel kapcsolatban is elmondta a véleményét:

"Ha az üzleti modell olyan lenne, hogy mindenki hozzáfér egy tartalomhoz ugyanabban az időben, akkor nem lenne kalózkodás. Az én meglátásom szerint az Amerikai Egyesült Államok kormánya egy elavult, monopolisztikus üzleti modellt akar megvédeni, ami az internet korában többé már nem életképes, és ez mindennek a lényege."

 

Kim Dotcom így zárta a beszélgetést: "Én nem vagyok kalózkirály. Én online tárhelyet és sávszélességet kínáltam a felhasználóknak, ennyi történt."

 

Az interjú teljes egészében megtekinthető az alábbi linken keresztül. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.