Hirdetés

Robotikus öltözettel a mozgáskorlátozottakért



|

Úgy tűnik, hogy egyre több olyan technológia van, melyek pótolhatják az elvesztett képességeket.

Hirdetés

Míg korábban híradásokat láthattunk a robotvégtagokról, most úgy tűnik, hogy a robotikus öltözet segítségével a paralízises betegeken is tudnak segíteni. Kaliforniai tudósok által kifejlesztett, és a London International Technology Show-n bemutatott eszköz lehetőséget nyújtott arra, hogy a 19 évvel ezelőtti síbalesete óta paralízisben szenvedő Amanda Boxtel újra járjon. A pénteken először bemutatott ekso ruha segítségév el a bionikus lábak érzékelik a felsőtest apróbb mozdulatait, és lefordítják azt a saját "nyelvükre", így jön létre a mozgás.

Eythor Bender, a kaliforniai Ekso Bionics vezetője elmondta, hogy az ötlet a hadviselésből származik, ahol hasonló módszerrel hoznak létre hétköznapi emberekből szuper erős harcosokat. A tervezésnél az elsődleges cél az volt, hogy a mindennapokhoz megfelelően adaptálják a technológiát. "Szeretnénk megadni az esélyt, hogy az érintettek újra normálisan mozoghassanak és járjanak".

Bender konkrétan megmutatta azt is, hogyan működik a ruha, melyben szenzorok érzékelik a viselőjének mozdulatait, és egy számítógép segítségével fordítják le azt a lábak mozgásának nyelvére, melyeket az ott található motorok segítségével bírnak mozgásra. Az Ekso robotikus ruha ára jelenleg 160.000 dollár.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.