Hirdetés

Szabotálná a Bitcoint Japán



|

A japán kormány nem tekinti igazi valutának a Bitcoint.

Hirdetés

A japán kormány hivatalos állásfoglalása szerint a Bitcoin valójában nem is valuta, ennek következtében pedig nem is fogják szabályozni. A szabályzásról a napokban röppentek fel a pletykák, többek között annak hatására, hogy az Mt. Gox elképesztő mennyiségű pénzt veszített egy hiba miatt: 500 millió dollárnyi pénzt loptak tőlük, röviddel ezután pedig csődvédelmet kértek a vállalatra. 

Hirdetés

A japánok emellett szigorúan megtiltották a kereskedelmi bankoknak, hogy az ügyfeleik rendelkezésére bocsássák a digitális valutát. A kormány legfőbb gondja, hogy egyetlen hivatalos szerv sem felügyeli a Bitcoint, az pedig nagyon kétséges, hogy mégis ki és hogyan lenne erre egyáltalán képes. 

A döntéshozók nem zárták ki a lehetőségét egy digitális valuták számára felállítandó szabályrendszernek, ugyanakkor ilyenben kizárólag akkor gondolkodnának, ha a többi országgal közösen lehetne ezt kivitelezni. Ezzel a folytatással a Bitcoin története ismét inkább a felhőtlen utakon megy tovább. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.