Hirdetés

Továbbra sem tudni, kitől származik a Bitcoin



|

Másodjára, ezúttal ügyvéddel tagadta le Nakamoto, hogy ő lenne a Bitcoin atyja.

Hirdetés

A Newsweek nem is olyan régen hatalmas sztorival állt elő, méghozzá azzal, hogy megtalálta a Bitcoin atyját. Úgy tűnik, a nyomozásuk hibás eredményre jutott, ugyanis Dorian Nakamoto gyakorlatilag azonnal tagadta, hogy valóban ő lenne a felelős a digitális valuta megszületéséért. Most másodjára is megerősítette az állítását, de ezúttal már ügyvéd segítségével. 

Hirdetés

Nakamoto hivatalos állásfoglalása szerint semmilyen szerepe nem volt a Bitcoin megalkotásában, feltalálásában vagy a rajta végzett munkákkal kapcsolatban. A 64 éves kaliforniai azt mondja, hogy tulajdonképpen egész életében nem halott még a Bitcoinról, egészen addig, amíg a fia fel nem hívta őt a múlt hónapban, miután megkereste őket egy riporter. 

A Newsweek korábbi sztorija szerint Nakamoto felel a digitális valuta megszületéséért, ugyanakkor mostanra már nincs szerepe a projektben, mert az mások kezébe került. A lap szerint azért nem tudott akkor érdemben nyilatkozni Nakamoto, mert már nincsenek kapcsolatai. Miután a történetet Nakamoto egyből cáfolta, most hivatalos keretek között is állást foglalt. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.