Hirdetés

Új szoftver a jogellenes letöltések ellen



|

Hirdetés

A felismerés történhet film, kép, hanganyag vagy akár tömörített fájlon is. A filmforgalmazók azt remélik, hogy a program segítségével a lefülelt felhasználók büntetőeljárás alá lesznek vonhatók szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt. Az ASVA szerint a munkáltatót terheli a felelősség mindazokban az esetekben, ahol a szervezeti és működési szabályzat nem tartalmazza, hogy az Internetet a dolgozók magáncélokra is igénybe vehetik.


A hivatalos közlemény szerint a szoftver működési elve a következő: "a Filmhalász minden adathalmazt felismer a belső hálózaton, függetlenül a tömörítés módszerétől. Telepítése után a szoftver automatikusan települ minden terminálra, a kliens része pedig arra a gépre, amelyet kijelölnek. Ez a gép folyamatosan kapja az információt a hálózaton megforduló tömörített tartalmakról, így a vezető a saját gépéről bármikor láthatja, mely gépeken van filmes kiterjesztés. A programban állítható, hogy mekkora adattömeg letöltése esetén jelezzen".

A kezdeményezés fogadtatása fentiek ellenére koránt sem egyértelmű, annál is inkább, hiszen hatályos szerzői jogi törvényünk értelmében a filmek magáncélú másolása jogszerű, így tehát elvileg csak azt lehetne felelősségre vonni, aki ezeket a műveket letölthetővé tette, azaz nyilvánossághoz közvetítette. A film letöltése magán célra így nem jogellenes cselekmény (nem úgy, mint például a szoftvereké, melyekről még magáncélra sem készíthető jogszerűen másolat). Az ügyben tehát minden bizonnyal további fejlemények várhatók a közeljövőben.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.