Hirdetés

Zona: a warezolók nedves álma?



|

Az orosz szoftverhez képest a Popcorn Time kisstílű próbálkozás.

Hirdetés

Néhány héttel ezelőtt komoly érdeklődést váltott ki a Popcorn Time névre hallgató alkalmazás publikus elérhetővé tétele, ugyanis a szoftverrel lényegében amolyan kalóz Netflixként filmeket és sorozatokat lehet közvetlenül streamelni az egyik ilyen tartalmakra szakosodott torrentoldal közbenjárásával.
 

Hirdetés


A nyílt forráskódú alkalmazás úgy tűnik Hollywoodban is nagy port kavart, az általa keltett nemzetközi szenzáció hatására nagyon gyorsan eltűnt a weboldaláról a telepítőkészlete. A fejlesztők azzal magyarázkodtak, hogy tulajdonképpen az egész projekt csak egy kísérlet volt, a nyilvánvaló sikerével pedig részükről pont került a történet végére.
 


Ennek következményeként a jövőben nem kívánnak foglalkozni a számos hónapnyi megfeszített munkával elkészített szoftverükkel, mások viszont a nyílt forráskódjának köszönhetően továbbvihetik a kezdeményezést. Az utóbbi napokban a Popcorn Time eredeti fejlesztőgárdája egyébként teljesen lelépett a térképről, amely arra enged következtetni, hogy a jogvédők részéről nincs vége az ügynek.


A TorrentFreak beszámolója alapján most új csillag tűnt fel a warezolók egén. Az orosz fejlesztésű Zona nevű alkalmazás a Popcorn Time-hoz hasonlóan streameli a tartalmakat, plusz egyszerű torrentkliensként is használható. Viszont a kínálata jóval szélesebb a riválisban elérhetőnél: a filmek és sorozatok mellett online televíziók és sportközvetítések is nézhetőek vele. A jéghegy csúcsát ettől függetlenül az jelenti, hogy egy Vkontakte felhasználói fiók birtokában több millió zeneszám is elérhetővé válik a szoftveren keresztül.
 


A futtatásához Oracle Java környezetet igénylő Zona elsőre is feltűnő érdekessége a sokrétűsége is átgondoltsága: a fejlesztők láthatóan rengeteget dolgoztak azon, hogy kiválóan használható legyen a céljára. A sorozatok esetében például magán a felületen pár kattintással áttekinthetőek az évadok és részek, minden egyes forrás esetében fel van tüntetve a nyelv és minőség, a szoftver képes értesítést küldeni az új epizódok elérhetővé válásakor.


Az alkalmazás javaslatok tesz a megtekintettel hasonló sorozatokra, mutatja a kapcsolódó tartalmakat (például spinoffokat), sőt: még az IMDB-ről is aggregál adatokat, így a legtöbb tartalom esetében láthatóak a főbb szereplők, lejátszási idők és egyéb információk.
 


Avatatlan szemek számra a Zona elsőre egy abszolút legális és igényes tartalomstreamelő megoldásnak tűnhet, ugyanis a jelenlegi formájában annyira profi érzetet kelt, hogy annak is simán elmenne. Természetesen a megtekinthető tartalmak döntő többsége szerzői jogvédelem alatt áll, a szoftver mindenféle túlzás nélkül egy warezoló központnak is nevezhető.


Cikkünk írásakor a programot világszerte közel félmillióan használták, az éppen aktív felhasználók száma az ablakának jobb felső sarkában látható. Gyors tesztünk végére csupán egy megválaszolatlan kérdésünk maradt: vajon mekkorát esne a kérdéses érték, amennyiben nem csak néhány kiválasztott országban lennének elérhetőek a piaci realitásoknak megfelelően árazott, teljesen legális rivális szolgáltatások.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.