Hirdetés

5 munka, amit elvesznek tőlünk a robotok



|

Több olyan terület is van, amelynek dolgozóit akár rövid időn belül felválthatják a robotok.

Hirdetés

A gyári munkások rég érzik a technika fejlődése miatti nyomást, illetve a robotok fenyegetését, amelyek teljesen fel is válthatják őket a munkájukban. Az elmúlt néhány év alatt a mesterséges intelligencia sokat fejlődött, a szoftverek okosabbak lettek, nagyobb problémákat tudnak megoldani - a fejlődés akkora, hogy lassan olyan állásokat is elvehetnek tőlünk a robotok, amelyekre korábban soha nem is gondoltunk. Következzen öt olyan, amit a következő évtizedekben részben vagy egészben szinte biztos, hogy átvesznek a robotok. 

Hirdetés

 

Call centeres dolgozók

A telemarketing régen arról szólt, hogy egy nagy zsúfolt teremben sok képviselő telefonon próbált naponta több száz embert befűzni egy termékre, és talán néhány tucatot sikerült is. Az ötlet ma ugyanerről szól, csak hatékonyabban. A vonal másik végén gyakran nem is ember van, amire a legjobb példa az a típusú hívás, amikor csak gombokat kell nyomogatni. Léteznek persze olyan helyzetek is, amikor fogalmunk sincs, hogy egy géppel beszélünk, ugyanis mindenre pontos választ kapunk - valójában a túloldalon egy ember előre beprogramozott szövegrészeket ad be a vonalba. 

 

A robottal kevesebb lesz a gond

 

A jövőben a számítógépek várhatóan teljesen átveszik a call centeres ügyeket, és az emberi tényezőre csak a kezdetekben lesz szükség, akkor is egyszerre több hívás monitorozása miatt. Az IBM Watson szuperszámítógépe már rég képes rá, hogy ügyfélszolgálatost játsszon, kivételes nyelvi feldolgozással, és pontos tanácsokkal bármilyen komplex kérdésre. Sok bank már érdeklődik a lehetőségek iránt, tehát elkerülhetetlennek tűnik, hogy az emberi munkaerőt sok állásnál hasonló gépekre cseréljék. 

 

Ügyvédek

Amikor az ügyvédekről beszélünk, a legtöbben a tárgyalóteremre gondolnak - pedig egy ügyet képviselni, majd felszólalni azzal kapcsolatban csak egy részét jelenti a munkájuknak. Valószínűbb, hogy irodákban találjuk meg őket, ahol jogi dokumentumokat bújnak és papírmunkát végeznek, jogi eseteken rágják át magukat az aktuális kérdések miatt. A számítógépek erre egyértelműen alkalmasabbak. Miközben az ügyvédek nagyban alapoznak a nyelvre, addig a gépek ma már komplett híreket, cikkeket és könyveket is képesek emberi beavatkozás nélkül megírni. Éppen emiatt nem áll olyan messze tőlünk, hogy egy gép jogi dokumentumot állítson össze, bizonyítékokat vizsgáljon és elemezze a múltbeli eseteket, illetve rendszerezze a dokumentumokat. 

 

Kevesebb ügyvéd is elég lesz

 

Sofőrök

Ez talán az a munkakör, amit a leghamarabb elsöpörhetnek a robotok, illetve a robotautók. A sofőr nélküli autók már ebben az évben is gombamód kezdtek el szaporodni, és bár egyelőre egyik sem tökéletes, kétségtelen, hogy ezt elérni csak némi idő kell. Mivel a robotautóknak nincsenek vakfoltjaik, nem álmosodnak el, nem terelődik el a figyelmük, ezért néhány éven belül feleslegessé is tehetik a hivatásos sofőröket. Néhány extrém helyzetet kivéve biztonságosabbak, olcsóbbak, gyorsabbak és megbízhatóbbak lesznek az embereknél - természetesen ez egyet jelent a taxisok, busz- és kamionsofőrök eltűnésével is. Taxit elég lesz hívni a mobilról, a tömegközlekedés ott vesz fel, ahol akarjuk, a kamionok pedig heti 7x24 órában is mehetnek. 

 

A robotsofőr hatékonyabb

 

Orvosi személyzet

Természetesen az emberi orvosok hosszú ideig nem mennek sehová, azonban a kisegítő személyzet létszámát komolyan le is csökkenthetik a gépek miatt. A fentebb említett Watson például képes az egészségügyben is dolgozni, diagnosztizálni a betegségeket, megvizsgálni a betegeket és felírni a kezeléseket. A Watson hozzáfér a folyóiratokhoz, könyvekhez, a betegek kórelőzményeihez és minden olyan forráshoz, amivel egy beteget a lehető legalaposabban kezelni lehet. Talán mondani sem kell, hogy az ismeretanyagával egyetlen ember sem versenyezhet, a döntései bizonyítékokon alapulnak, és nem befolyásolja semmilyen túlzott önbizalom vagy esetleges nagyképűség, hangulathullámzás. 

 

Azért kell majd személyzet

 

Pénztárosok

A pénztárosok szintén igen hamar kihalhatnak a boltokból, az átállás pedig egy ideje már eleve zajlik. Sok áruházban már most is túlnyomórészt az önkiszolgáló kasszák működnek, pénztárost pedig csak akkor állítanak munkába, ha túl nagy a sor. Éppen emiatt nem igényel különösebb magyarázatot az, hogy miért veszik majd át döntő többségben a pénztárosok helyét az önkiszolgáló kasszák. Egyetlen alkalmazott így hat önkiszolgáló pultra is figyelhet, ami persze nem túl pihentető, de az áruház jól jár vele. 

 

Egyre kevesebb ilyen lesz

 

Szerintetek milyen állásokat tesznek feleslegessé a robotok a következő 10-20 évben?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.