Hirdetés

A csecsemők egy órán belül Facebookoznak



|

A legtöbb brit újszülött egy órán belül közösségi sztár.

Hirdetés

A Posterista felmérései szerint a brit újszülöttek több mint kétharmada a születését követő egy órán belül közösségi sztár lesz, ezzel megkezdve az életét a Facebookon. A csecsemőkről készült első fotókat a születés után kevesebb mint egy óra alatt a szülők 77 százaléka tölti fel a Facebookra, 48 százalék az Instagramra és 32 százalék a Flickrre. 

Hirdetés

A megkérdezettek több mint fele azt mondta, azért teszik ezt, hogy a távoli rokonok is értesüljenek az örömhírről, 22 százalék viszont csak azért csinálja, hogy jobb, menőbb legyen a többi szülőnél. Az emberek fele ilyen módon kívánja kinyilvánítani a szeretetét a gyermekei iránt, 28 százalék pedig úgy gondolja, a közösségi háló remek megoldás a gyerek első éveinek a megörökítésére. 

A babafotókat feltöltők közül érdekes módon csak 62 százalék volt tényleges szülő, 22 százalék más családtagnak, 16 százalék pedig barátoknak volt köszönhető a feltöltések közül. A megkérdezettek mindössze 6 százaléka mondta azt, hogy soha nem töltene fel fotót a gyerekeiről a közösségi oldalakra. 64 százalék ellenben azt is bevallotta, hogy egy héten legalább háromszor tesznek ki fotókat a gyerkőcökről. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.