Hirdetés

A Facebook megvette az Instagramot, egymilliárd dollárba került



|

Hatalmas összeget költött az iOS-es sikeralkalmazásra a Facebook vezetősége, ennek tudatában az Androidos megjelenésben sincs semmi meglepő.

Hirdetés

Mark Zuckerberg tegnap esti bejelentéséből megtudtuk, tulajdonukba került a legnépszerűbb fényképmegosztó alkalmazás. Az Instagram eleinte csak iOS-en volt elérhető, de már ekkor is 30 milliós felhasználótáborral büszkélkedhetett. Nemrégiben megjelent Androidra, 24 óra alatt 1 millió letöltést produkált az app, már ez is nagy szónak számított. Az viszont, hogy a Facebook 1 milliárd dollárért vette meg az Instagramot már sokkal nagyobb szenzáció. Ezt pedig már csak a program jövőjének kérdése képes tetézni, ugyanis rengetegen pont a Facebook kikerülése miatt használták. Viszonylag kevesebb ember látja a személyes fotók sorát, másrészt sokkal egyszerűbb és gyorsabb, mint a Mark Zuckerberg által vezetett közösségi háló. Persze mára az Instagram is valamilyen szinten a társaságot összekapcsoló szolgáltatás lett, az Androidosok megjelenésével csak fokozódott a terjeszkedés. Sok iOS-es nem örült az utóbbi ténynek, ahogy jelen hírünk miatt sem lesz mindenki felhőtlenül boldog. Azt nem mondanánk, hogy aggodalomra semmi ok, de nagyon megijedni nem kell, az Instagramot nem integrálják a Facebookba, legalábbis a jelenlegi tervek szerint. Megmarad külön alkalmazásként, mindössze a a vezető fényképmegosztó csapat összedugja a fejét Zuckerbergékkal. Szerencsére nem zárják ki a többi szolgáltatást sem (pl.: Twitter), vagyis több helyről is szerezhetünk ismerősöket, ugyanakkor a Facebookosok tanulhatnak, az Instagram pedig még több taggal bővítheti sorait. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.