Hirdetés

Mindent kiad rólunk a Facebook a hirdetőknek



|

A nagyobb hirdetők tudják, hogy melyik reklám hatására cseréltünk telefont.

Hirdetés

A Facebook ezentúl még több betekintést nyújt a hirdetőinek a felhasználói szokásokba. A Reuters beszámolója szerint a legnagyobb hirdetők közül a telekomcégek már meg is kapták az összes információt rólunk, ami a hirdetésekkel kapcsolatos lehet. A hirdetők a jövőben pontosan tudják majd, mikor és miért cseréltünk telefont (na és persze milyet vettünk), illetve mikor és miért váltottunk mobilszolgáltatót. 

Hirdetés

A közösségi oldal mindezt úgy tudja megmondani, hogy figyeli a felhasználókat az egyes hirdetések előtt és után is. Amennyiben más szolgáltatótól vagy más eszközről, platformról jelentkezünk be az oldalra, tudják, hogy a váltásban szerepet játszhatott a megtekintett hirdetés. 

A mobilos hirdetések egyre fontosabb szerepet játszanak a Facebook életében, hiszen a részvényeik árfolyam-emelkedése a mobilos növekedésnek köszönhető. A Facebook emiatt persze még több pénzt fektet a témába, aminek még több bevétel lesz az eredménye. A Facebook a hirdetésekkel kapcsolatos felhasználói adatokat már tavaly óta elkezdte megosztani a telekomcégek számára. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.