Hirdetés

Kukázza olcsó Atom chipjeit az Intel



|

Az átszervezések első lépéseként gyakorlatilag kivonulnak az olcsó okostelefonok és a tabletek piacáról.

Hirdetés

Nem telt el két hét azóta, hogy nagy volumenű átszervezést jelentett be az Intel, ami megközelítőleg 12 000 ember elbocsájtását is jelenti. Az ésszerűsítés hozományaként számos futó projektet is lelőttek, ezek pedig kiemelten az okostelefonokban, noteszgépekben és tabletekben használt alacsony fogyasztású Atom processzorokat érinti, utóbbi területet többé már nem tekintik külön üzletágnak.

Hirdetés

Kezdetnek azonnal leállították a Broxton és Sofia chipek fejlesztését, a rajtuk dolgozó munkaerőt pedig nagyobb bevétellel kecsegtető területekre irányították. Helyüket az inkább 2-in-1 gépekbe szánt Apollo Lake és Core M veheti át, ami nem túl jó hír az olcsó gépek iránt érdeklődőknek. Szóba került a Cherry Trail halála is, ám az Intel szóvivője szerint továbbra is szállítanak Atom x5 és x7 egységeket.

A Sofia 3G/3GR, Bay Trail és Cherry Trail, valamint később az Apollo Lake támogatását egyelőre folytatják. Az átszervezések után elsősorban a felhőszolgáltatásokra, a Xeon szerverprocesszorokra koncentrál majd az Intel, az Atom jövője pedig az Internet of Things piacon lehet.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.