Adatbiztonság a nyomtatásban



|

Az MFP-k ugyanúgy biztonsági kockázatot jelenthetnek, mint a hálózat bármely szereplője. Tennünk kell védelmük érdekében, de a maga szintjén egy kis cég épp úgy könnyen előre léphet ennek érdekében, mint egy nagyvállalat.

Évente sajnos többször is fordulnak elő jelentősebb incidensek, melyek megerősítik, mennyire fontos a vállalatok számára az adatbiztonság. Mindeközben az MFP-k a vállalati infrastruktúra mind megbecsültebb eszközeivé válnak, egyre több dokumentumkezelő- és workflow funkciót láthatnak el önállóan. Meglehet, hogy jövőre a szalagcímek már egy-egy rosszul beállított nyotmatót tesznek felelőssé adatlopás kapcsán? Elvileg megeshet, az IT részlegnek van mit tennie a nyomtatás terén is. 

Drága lazaság 

A Quocirca tanácsadó- és kutatócégnél  kimutatták, hogy a nagyvállalatok alacsony prioritással kezelik a nyomtatás biztonságát, annak ellenére, hogy 60 százalékuk tapasztalt már adatokkal való visszaélést a nyomtatással kapcsolatban. Ezek az incidensek pedig költségesek: az Egyesült Királyságban jegyzett Ponemon Institute - biztonsági kutatásokkal foglalkozó cég -már 2013-ban 2,014 millió angol fontos kapcsolódó anyagi kárt mutatott ki szervezetenként, átlagosan. (Ez az összeg a megelőző, 2012-es évben még csak 1,75 millióra rúgott.)

Amint egyre inkább összemosódik a technológia személyes és professzionális hasznlata (gondoljunk a BYOD, azaz Bring Your Own Device trendre), úgy válik minden eddiginél fontosabbá a biztonság kérdése. A legtöbb cég figyelmet fordít a laptopok, okostelefonok és tabletek védelmére, belső és külső támadásokkal kapcsolatban egyaránt, ám kevesen kezelik stratégiai ügyként a nyomtatási környezet biztosítását. Annak ellenére, hogy a Quocirca felméréséből az is kiderül, hogy a megkérdezett vállalatok 75 százaléka üzletmenetén belül kritikus fontosságúként vagy nagyon fontosként sorolja be a nyomtatást. 

Kifinomult adatszivacsok 

Amint az MFP-k a ma ismert kifinomult dokumentumbeolvasó és feldolgozó központokká váltak, úgy alakultak egyfajta adatszivaccsá is. Saját hálózati csatlakozásuk, merevlemezük, memóriájuk van, így nagyrészt kínálják ugyanazokat a támadási felületeket, mint más hálózati eszközök. Ráadásul, hogy  rosszabb legyen a helyzet, sok felhasználó dolgozik ugyanazon a közpntosított eszközön. A Quocirca felmérését nézve az is kiderül, hogy szerencsére azért egy jelentős kisebbség, a vállalatok 22%-a  felismeri ezt, a pénzügyi és professzionális szolgáltatásokkal foglalkozó cégek általában magas prioritásúként kezelik a nyomtatás biztonságát, míg a kereskedelemmel, gyártással foglalkozók és a közműcégek e téren lemaradnak. 

A megoldás kézenfekvő 

Ennyi negatív gondolat és trend után hadd jöjjön valami örömtelibb. Eléggé magától értetődő lépések vezetnek a biztonságos nyomtatási rendszerek irányába, illetve többféle megoldás egymást kiegészítve is szóba jöhet, részecskegyorsító és antianyag tároló pedig egyikhez sem kell:

·       Felhasználó azonosítás. A legkevésbé biztonságos MFP az, amit bárki használhat. Nincs feltétlenül James Bond filmeket idéző biometrikus eljárásokra, elég lehet egy RF kártya, vagy egy szimpla PIN. A lényeg, hogy csak az nyomtathassa ki a dokumentumot, aki erre jogosult, így sosem felejtünk majd érzékeny adatokat a papírtálcán. Egyúttal spórolunk is, mert a szükségtelen, véletlenül kiküldött munkákat még nyomtatás előtt törölhetjük.

·       Adattitkosítás. Az MFP-kben egy merevlemez is dolgozik, ez hivatott a beolvasott képek és a nyomtatásra küldött anyagok tárolására a feldolgozás során. Alkalmazzunk olyan készüléket, melynek rendszere eleve titkosítva helyezi el a fájlokat a merevlemezén, így az adatokhoz akkor sem férhetnek hozzá, ha az MFP-t szétszerelik.

·       MyQ- egy komplett rendszer. Legbiztosabbak akkor lehetünk a dolgunkban, ha egyetlen, integrált noymtatásmenedzsment rendszert használunk, melynek része az azonosítás, jogosultság kezelés, adattitkosítás és elszámolási rendszer is. A MyQ 25 gyártó több mint 1700 nyomtatótípusához illeszthető, kreditrendszerben kezeli a nyomtatási kvótákat és hozzáférést, lehetővé teszi a várakozó munkák átirányítását és persze akár grafikus kimutatásokat küld az illetékeseknek bármiről. Egyedi ráadás, hogy tartalmaz szerviz modult is, mely a technikai problémákat, a kellékanyag utánpótlást és a szervizszerződéseket is kézben tartja.

Kis és nagyvállalkozások egyaránt sokat tehetnek saját nyomtatás-biztonságukért, a tűzfal alapos beállításától kezdve a megfelelőbb készülékválasztáson át a komplett rendszerek megterveztetéséig és üzemeltetéséig-Reméljük a komolyan vett újévi fogadalmak között szerepel majd egy-egy kisebb vagy nagyobb lépés ezzel kapcsolatban.

További információ

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.