Letölthető az IE9 új tesztverziója

Kipróbálható az Internet Explorer 9 második próbaverziója. A böngésző egyre jobban teljesít az ACID3 tesztjén.

Kategóriák: Fókusz, Technológia, Internet

Szerző: Molnár József 2010. május 05.

A Microsoft elérhetővé tette az Internet Explorer 9 második tesztverzióját, amely segítségével a felhasználók betekintést nyerhetnek abba, hogy milyen lesz a böngésző következő verziója. Így a redmondi szoftvercég teljesítette korábbi ígéretét, mely szerint 8 hetente várható az IE9-nek egy friss kiadása.

 

 



A március közepén megjelent első próbaverzióhoz képest az új előzetes 10 tesztoldallal gazdagodott. Közülük három a grafikai újításokat teszi próbára, négy az IE9 HTML5 képességeit demózza, míg másik három a megnövekedett sebességet igyekszik demonstrálni. Az Internet Explorer 9 ugyanis a grafika, az animáció és a videó megjelenítéséhez hardveres gyorsítás is használ, így levéve a terhet magáról az alkalmazásról. Az XP felhasználóinak azonban e miatt rossz hír lehet, hogy a 2001-es Windows nem szerepel a támogatott rendszerek között.

Hangsúlyos e mellett a megújult, Chakra kódnéven futó JavaScript-motorja is, amely szintén képes igába hajtani a számítógép erőforrásait, gyorsítva a megjelenítésen. Utóbbi ígéretesnek tűnik, főkén ha az Internet Explorer 8-hoz mérjük. Elődjéhez képest ugyanis az IE9 jelentősen felgyorsult, a SunSpider tesztjén a második tesztverziója ismét megelőzte a Firefox 3.7 előzetesét, igaz elmaradt a Safari 4 és a Chrome 4,1 és 5 mért érékeihez képest.

Kiemelendő elem még a böngésző HTML5, CSS3 és SVG2 támogatása is, amelyhez nagy reményeket fűznek a Microsoft szakértői. Sőt az IE9 erősen HTML5 alapokon épül, és teljes mértékben támogatni fogja annak képességeit. Utóbbival kapcsolatban a héten a Microsoft alaposan felborzolta a kedélyeket, mikor Dean Hachamovitch, a böngésző vezető fejlesztője bejelentette: az Internet Explorer 9 kizárólag a H.264 kódolású videók lejátszását fogja biztosítani. Később azonban érezhetően visszatáncolt, és elképzelhetőnek nevezte, hogy amint "a bizonytalanságok megoldódtak" más kódolási eljárások is megjelenhetnek a böngészőben.

Érdekesség még, hogy az első tesztverziójú IE9-hez képest a mostani kiadás jobb eredményt ért el az ACID3 teszten. Míg március közepén a fejlesztés alatt álló böngésző csak 55 pontot ért el a 100-as skálán (32 pontot a tavalyi PDC konferencián), addig az új kiadás már 68 pontot tudott összekapargatni.

 

Technológia

Technológia videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Kistehén 2010-06-12 21:22:17

én is ezen a véleményen vagyok Roland, örülök neked! Pont ezt szajkózom, hogy az IE végre révbe ért és tényleg szuper lett, a jövőkép pedig még szuperebb.

Roland 2010-06-07 11:22:19

Végre valahára elkezdett a Microsoft is foglalkozni a webes szabványokkal, és meglepően gyorsan zárkózik fel a többi böngésző mellé. Ez a lényeg! A sebességmérő tesztekre a böngészők közti harc fenntartása végett van szükség, a felhasználók úgysem érzik ezeket az apró sebességkülönbségeket. Hiába lesznek a tizedmásodpercekből másodpercek, ha egy nap megnézek tíz weboldalt oly mindegy, hogy együttvéve 10 vagy 11 mp alatt töltötte-e be őket. Sokkal fontosabb inkább az, hogy a weboldal, úgy jelenjen meg ahogy azt a fejlesztők megtervezték, ne pedig csak hasonlítson hozzá. Ha pedig, sebességmániások vagytok és szabványkövető böngészőt akartok, használjatok Opera 10.60-at, minden mást csúnyán elver!

AtiS 2010-06-01 08:36:17

Bocs, ne haragudj, általánosítottam, nem rád céloztam, hanem ...
Nekem meg a IE omlott össze, de olyannyira hogy használhatatlanná vált, és le kellett tiltanom.
A Firefoxnál, egy uninstall, újra install, és megfelelő beállítások segítenek, mert nekem nem szokott összeomlani, kivétel ha elindítok vagy 3 online filmet.
Azonban a IE9 kipróbálható teszt platformja, már igen jónak mutatkozik.

Kistehén 2010-05-29 22:51:27

Tévedés: én nem vagyok IE-imádó (legalábbis úgy érzem, rám próbáltál utalni), csak leírtam a véleményemet. Én a legtöbbet Firefoxot használtam, de Opera, Chrome és IE is megfordult a gépemen, sőt, annak a híve vagyok, hogy legyen mindig több böngészőm. Szerintem elég kevés IE-imádó van (ahogy te fogalmazol), én pont úgy látom, hogy a legtöbben éppen az IE ellen elfogultak. Először én is azzal kezdtem, mint a legtöbb ember (Windows révén ugye). Majd áttértem. A Firefoxom nagyon sokszor omlik össze mostanában mindentől függetlenül, és az IE volt a másik böngésző a gépemen, hát frissítettem. Nekem bejön az új profiljuk és tényleg látom a fejlődést és a fejlődni akarást. Csak ennyi.

AtiS 2010-05-29 12:10:46

A teszteredmények igenis fontosak, mert sok századmp, az állandó használat mellett, másodpercekké válhat.
Vagy ne mérjünk sebességet, teljesítményt, ne osztályozzunk, ne tanuljunk a másiktól, hiszen ez volna a fejlődés(fejlesztések)lényege.
Szerintem, ha az egyik jobb mint én, akkor megpróbálom utolérni.
Az IE imádók nem nézik, hogy vannak gyorsabb, praktikusabb, professzionálisabb böngészők, amelyek nagyobb teljesítményre képesek - és ez név nélkül, lehet akármi, ha jobb - mert csak azt szajkózzák, hogy jó az IE, megszoktuk már, és különben is, most egy kicsit jobb lett, mint volt.

Kistehén 2010-05-29 00:23:07

Én meg pont úgy látom, hogy óriási fejlődésen megy keresztül ez a böngésző és emiatt a jövőképe is színes számomra. A sebességtesztekkel felesleges dobálózni, minden oldalon ez megy, de őszintén szólva én azt tapasztaltam, hogy csak századmásodpercnyi különbségek vannak leginkább, akkor meg nem mindegy?
Ráadásul: való igaz, a legtöbben IE-t használnak és a legtöbben nem is nagyon ismernek mást, megszokták, stb. Ennek pont most jött ki igazán először az előnye, mert a 8 végre felvállalható, használható, jó böngésző, így már egyáltalán nem azokat az időket írjuk, mikor le kell nézni azt, aki IE-t használ.

AtiS 2010-05-26 10:04:27

Azt írják sokan itt, hogy gyorsabb mint a Firefox.
Nevetséges! Mért teszteredmények bizonyítják, hogy az IE a leglassabb, szinte mind!
Személyesen is tesztelem a böngészőket, és higgye el mindenki, ez valóban így van.
Nem fikázni kell az IE8 - at, de ami tény az tény, a számok nem hazudnak.
Ne keverjük a megszokást, a szakértők, és a gépek mérési eredményeivel.
Egyébként a felhasználók többsége, nem ismer más böngészőket, csak az IE-t, és itt felmerülnek komoly aggályok a Windows 7 böngészőválasztó ablakjával kapcsolatban, de ezt máskor, máshol.

AtiS 2010-05-26 09:53:59

Az IE8 véleményem szerint nagyon gyenge lett, és ezt az összes hivatalos böngésző teszt is alátámasztja, így nem tudom mit várjak az IE9-től, sokat nem.
Persze nem zárkózom el semmi újtól, így biztos kipróbálom, de amíg gyökeres változások nem következnek be, nem fog tudni lépést tartani a fejlettebb, és valóban jó böngészőkkel az IE.

kékeltető 2010-05-09 13:26:11

Jó ennyi pozitív véleményt olvasni :) Pláne, hogy kivételesen egyetértek, szerintem is rendben van már a 8-as is, de azért persze várom a 9-est.

Rózsaszín 2010-05-08 23:33:29

Én egyelőre maradok a 8-nál, tesztverziókat kevésbé szívesen használok, mint jófajta, kifforrott cuccost :)

HupikékTörpike 2010-05-07 19:54:20

Ja és én is úgy tapasztaltam, ahogy mondtátok, hogy az IE (legalábbis a 8) a legtöbb honlapot sokkal gyorsabban tölti be, nem beszélve az alkalmazásokról.

HupikékTörpike 2010-05-07 19:53:13

Szerintem előbb-utóbb ezt is kipróbálom, bár jobb szeretek "kész" böngészőt használni :D de ha úgy van, ahogy az előző kommentben olvastam, akkor semmit sem vesztek vele. Na majd még kitalálom :)

Seifenblasen 2010-05-07 19:32:04

A 8-cal sincs semmi baj, sőt. Egyébkét nekem az is szimpatikus, hogy az IE9 bétája nem írja felül a böngészőket, hanem a 8 (vagy korábbiak) mellé települ. Ez nagyon sok kellemetlenségtől megóvja az embert!

Sly 2010-05-06 20:22:41

Várom. A Firefox tényleg lassabb mint az IE 8. Sőt szerintem az Explorer biztonságosabb is. Én mindenesetre ezt használom, és nincsennek gondjaim, ellentétben a környezetemben lévő Firefox-os gépek gazdáinak.

Apja 2010-05-06 07:16:49

(Komment) :-)

Pilgrim 2010-05-05 22:51:09

Mondjuk én eleve azt sem értem, miért mondják az Internet Explorer 8-ra, hogy lassú. Eleve gyorsabb, mint az utolsó Firefox! Ráadásul nem is pakolja be aktív memóriába az összes megnyitott oldalt, hogy a végén felpuffadjon, mint egy lufi, és ledöglessze az egész gépet. Szerintem IE8 FTW.

Submarina 2010-05-05 22:31:18

Nocsak, ezt jól ki is próbálom. Igazából már az Internet Explorer 8-cal sem volt sok bajom, se gyorsaságban, se kezelhetőségben, a Firefoxnak megsajnos az évek során hatalmasnak nőtt az arca, szóval hátha az IE9 most tékozló fiú módjára visszaveszi a vezetést. Csata van! :-)

Komment 2010-05-05 18:53:31

Nincsenek még hozzászolások! Legyen Ön az második!

Legfrissebb hozzászólások

Call of Duty-ház rakétavetővel a...
"Egy hasonlót nemrégiben láttam, ugyan így kilógott a golyószóró elől, ám azon..."

2012-02-03 14:21:16

Megaupload: két hétig még megmaradnak...
"Sajnos egyelőre nem, mivel zárolva vannak az adatok, jelenleg az amerikai..."

2012-02-02 11:11:24

Megaupload: két hétig még megmaradnak...
"Akkor most akinek legális tartalma volt fent, akkor az még azt megmentheti?..."

2012-02-01 18:20:31

Linux-suli: Oszd meg és uralkodj!
"\Sassas\Köszi a birálatot,igaz ezen országban nincs szegénység??Valoban..."

2012-02-01 10:13:39

Késnek a Firefox 12 újdonságai
"Tegnap jött ki a Firefox 10, igen jóra sikerült verzió. Első blikkre azt..."

2012-02-01 07:38:13