Hirdetés

Letölthető az OS X Yosemite



|

Tegnap döntött úgy az Apple, hogy elérhetővé teszi a nyilvános bétát.

Hirdetés

Miután megszellőztették, hogy az Apple a hónap vége felé már elérhetővé akarja tenni az OS X Yosemite WWDC-n beígért nyilvános bétáját; az meg is érkezett. A tegnapi napon az Apple úgy döntött, letölthetővé teszi a fogyasztók számára is a kiadás előtti verziót, amelyet eddig csak a fejlesztők használhattak. 

Hirdetés

Az új operációs rendszerrel kapcsolatban meglehetősen pozitívak a vélemények, hiszen számos fronton fejlődött és szépült. A bétából mindenesetre egyelőre hiányzik a Continuity funkció (mivel az iOS 8 nem vesz részt a programban), és mivel eleve egy kiadás előtti verzióról van szó, csodát azért nem szabad várni tőle. Ami azt illeti, az Apple arra figyelmeztet, hogy a váratlan hibák és esetleges problémák elkerülése végett eleve csak egy második számú Macre telepítsük a bétát. Ehhez a Mac mellett OS X Mavericks rendszerre és Apple ID-re is szükség lesz. 

A programra bárki regisztrálhat, azután pedig egy kóddal töltheti le a rendszert a Mac App Store-on keresztül. A letöltésre az első egymillió regisztrálónak lesz lehetősége. Az OS X Yosemite végleges kiadását jelen állapot szerint október végére várhatjuk

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.