Logic Studio (Logic Pro 8) - PC World teszt

Komoly alkalmazást takar a név – a Logic sorozat a zeneszerkesztéssel foglalkozók Mekkája, ugyanis jelen pillanatban ez a legjobb program ilyen célokra.

Kategóriák: Multimédia, Audioszerkesztő, Fókusz

Szerző: Lakatos Gergely 2008. január 04.

következő oldal »

A Logic pedigréje egészen régre, a nyolcvanas évek Atari ST korszakába nyúlik vissza. Az akkor még C-Lab Creator, később pedig C-Lab Notator néven ismeretes alkalmazás hamar óriási sikereket aratott. Csak a kilencvenes évek közepén - jelentős átdolgozás és fejlesztés után - lett belőle Logic, Windows- és Mac-változatokban egyaránt. Az Apple 2002-ben vásárolta meg a német Emagic fejlesztőcéget, természetesen rögtön megszüntetve ezzel a PC-támogatást. Azóta a Logic az egyik legnagyobb érv a Mac OS mellett.

 

logic-50.png

 

Jelen verziójában az eredetileg egyedülálló Logic program egész sor kiegészítővel bővült ki egy teljes zenei programcsomaggá: ez lett az Apple Logic Studio 8. Cikkünk első részében azonban csak a névadó, ma Logic Pro 8-ra keresztelt alapalkalmazást mutatjuk be, a csomag apróbb részeire a jövő hónapban kerül sor.

 

logicpro.png

 

A Logic programok egyik legnagyobb előnye mindig is a könnyű, intuitív kezelhetőség volt - a hanghullámok paramétereit gyakorlatilag kézzel rajzolhatjuk meg: elképzeléseinket nem kell potenciométerekre és billentyűkre lefordítanunk, egyszerűen elhelyezzük őket a zenében. Módosítások végrehajtása esetén az eredményt nemcsak hallhatjuk, hanem rögtön láthatjuk is. A programozók ezt a képességet igyekeztek az eddiginél még nagyobb tökélyre vinni: jelentős változáson esett át a felhasználói felület. Speciális, egyablakos dizájnt készítettek - így már nincs feltétlenül szükség több monitorra a bonyolult munkához. A szabadon alakítható „szervezőben" mindig csak az épp végzett feladatnak megfelelő kezelőfelület jelenik meg - ez talán kissé elvontan hangzik, de a valóságban meglehetősen jól működik.

 

Sokat alakult a könyvtár is, amelyben meglévő hangmintáinkat és virtuális hangszereinket tárolhatjuk és rendszerezhetjük. Látszik, hogy az Apple egy másik termékéből, az Ableton Live-ból merített ötleteket, ami egyáltalán nem baj. Újítás továbbá, hogy nincs már szükség az XSKey elnevezésű hardverkulcsra a program elindításához.

Cimkék: apple, logic, zeneszerkesztő

következő oldal »

Multimédia

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

márkó 2012-01-22 09:08:15

áááááááááááá ez a facebook nem valami érdekes, mindet feltörték :((((((((((

algarve 2009-04-19 13:10:15

Ha valaki aki tudja használni a Logic pro 8 at megkérném, hogy fizetés ellenében tanítson meg az alapokra! Tényleg komolyan kérem!De ha magyar nyelvű használati útmutatást tudtok, az is frankó lenne!!!
algarve@citromail.hu

Előre is köszönöm!

derapo 2009-03-16 20:41:48

mac-torrents.com:) de gugli a barátod

sanyi 2009-01-19 20:44:31

hol lehet letölteni

asgr 2008-11-20 14:01:22

aregaeg

naja 2008-10-17 20:40:55

1998-ban kezdtem a hangvágást munkámból kifolyólag, akkor még 586-on Sound Forge 3.0-val kezdtem.
Már kb. egy éve használom a soundtrack pro 2-t ami ugye a logic studio 8 része.
Nagyon örülök annak, hogy van egy ilyen csúcs program a birtokomban amellyel igazán könnyen és gyorsan tudok dolgozni.(akár 10-20 sávon egyszerre vst-kel tüzdelve)

Tudom drága a program kb. 110e most, a vas is minimum 300e-nél kezdődik, egy belépő hangártya kb. 100e (M-audio FW410) meg persze mikrofonok, kábelek!!!
Sajnos aki hangtechnikával foglalkozik annak ezek alapvető nélkülözhetetlen eszközök és nem szabad rajta spórolni mert az a minőség rovására megy!
Nincs kompromisszum mint ahogy egyik szakma csúcsán sem!

Dj Koltai 2008-09-09 01:07:13

Kedves egybegyűltek!
A napokban találtam rá a cikkre, és most gyűjtöttem erőt hogy írjak ide...
Nme rendelkezem nagy tapasztalattal a zenekészítés furfangs útvesztős világában ( 5 év) de azt megtanultam, hogy nincs tökéletes program, mert ahány ember annyi igény..Én is végigjártam a lépcsőket ( E-Jay,Reason,majd Fruity, és most Cubase).
Ami nagyon fontos, és szabályszerű: néha a leggagyibb program tudja épp azt a pluszt, amit a több százezres PRO programok nem:)
Szóval szerintem felesleges ezen vitatkozni, mellesleg akinek MAC-re van pénze, annak lesz erre a programra is, meg a társaira is.

Ui: Én le tudtam tölteni és megvan rar-ban...erről ennyit ( google a barátod) :D

zoli 2008-08-09 16:27:37

nagyon jó pogram

Nos 2008-07-23 09:04:07

de akinek megvan ez a program annak apple MAC G5-öse van nem?

atlyx 2008-04-20 11:40:33

nagyon jo

darius 2008-03-18 11:01:09

nagyon jó

Kraft 2008-02-16 17:27:17

Ez besz. hogy milyen jo!!!

en 2008-02-03 19:56:13

janosz:nem baj,hogy nem tod beszerezni.hidd el jól jársz.

janosz 2008-02-01 21:04:52

NEM JÓ SEMMI MERT NEM LEHETLETÖLTENI!!!!!!!!!

Xzibit 2008-01-09 21:08:36

király a stúdiókban amerikában is ilyet használnak. ajánlanék egy keverőt virtual dj

PiAA 2008-01-09 19:12:30

Sziasztok nekem már megvan ez a program és felülmulta a képzeletem 6 éve foglalkozok hivatalosan studióba hangkeveréssel de ilyen egycerüt és hatékonyt még nem látam ajánlom nagy errökel!!!!!!!!!

hehe2 2008-01-07 15:01:06

ÁÁÁ,ez Én akartam ide írni,milyen vagy!:D
na megbocsájtok!:))
" Látszik, hogy az Apple egy másik termékéből, az Ableton Live-ból merített ötleteket, ami egyáltalán nem baj."

hehe

Apple meg ableton,tanújjatok meg írni,ciket rendssen:D
meg ne hüjeséget,és ez pontos "ly"é!
LOL

PiRanha 2008-01-07 14:36:33

"Látszik, hogy az Apple egy másik termékéből, az Ableton Live-ból merített ötleteket..." - tegyünk azért különbséget az APPLE és az ABLETON között. Az APPLE cégnek max a Logichoz van köze, az ABLETON Live-hoz max annyi, hogy fut az OSX-en. Setöbb se kevesebb. :P
Azért nézzetek utána rendesen az infónak, mielőtt hülyeség kerül a papírra... urambocsá monitorra.

Valaki 2008-01-07 13:06:44

Tisztelt Stinger: Egy profi laphoz méltóan profin kéne viselkedni,és dolgozni,és a pc stúdióban a hangerő szinteket be kéne állítani normálisan,a szabványoknak megfelelően lekeverni,a rossz hangzású,idegesítő,kitekert sztereó teremhangot kéne beállítanotok(eltüntetni inkább),de inkább szakembert béreljetek,hogy profihoz méltó legyen,és jó lenne ha pontos adatokkal szolgálnátok a cikkekben,ettől a sok habtól,meg hülyeségtől égnek áll a hajam!:D Tisztelettel:Hangmérnök Úr

és ezzel zárjuk le ezt az eszmecsecserét:)

Görgő 2008-01-07 12:12:21

haha,na további jó logicázást!
mély tisztelettel:Én

Görgő 2008-01-07 12:09:57

jaja,tudom:D
azé nem veszek már egy éve pöcöworldot,kezdek gyógyulni azóta:)
Az Ő hibáikhoz képest én csak egy aprócska pont vagyok,de köztük élek,és van jópár "kiadott" zeném pro masteringal:))
vanezígy

Stinger 2008-01-06 22:07:59

Görgő,

Fogalmad sincs arrol hogy mit beszelsz :)

megint:re:hehe 2008-01-05 20:41:44

amíg itt ez a cikk,és a rendszergizda ki nem hajlít minket addig kérdezz,segítek.
használt midi,2 oktáv,szerencsés esetben,10-15ezer,bár 4 oktávot javaslok.

hehe 2008-01-05 15:20:55

köszi a válaszokat, ezeknek utána fogok nézni. Sajnálom, hogy a midi billentyűzet ilyen elengedhetetlen dolog, mert túl drága ahhoz, hogy egyszercsak megunjam, és sajnos ismerősöm sincsen, akinél kipróbáljam. De majd trükközök. Fl Studióban a pattern sequencer annyira nem volt szimpi, mert bár másodpercek alatt össze lehet vele hozni pár "csengőhangot", de az annyira nem zene. Nézegetve pár gyári demó zenét, senki se a szekvenszerrel magával dolgozott. Igen, a leírás olvasgatása biztosan alap dolog, nem ártana tényleg azzal kezdeni. Reasont egy tutorial-dvd segítségével tanulgattam, de mivel ők is elé hamar midi billentyűzetet kezdtek el mutogatni, hamar elkeveredtem. Még 1x köszi a tanácsokat!

re:hehe javítás 2008-01-05 13:50:41

a cím még1x:
"http://www.audiotechnologia.hu/
index.php?page=hirek2&&kezdo=&&nagy=26"
:D

re:re:hehe 2008-01-05 13:48:12

az írásod alapján még kezdő vagy,meg se próbálj,1 kiló programot feltenni a gépedre,főleg ne kiabálj mastering után a saját érdekedben.ja,van egy pár ingyenes,és alapvető program,amiket be kell szerezni,mert azokban az a jó hogy egy közösség fejleszti,és ott sok ember gondolata van benne,és ugyanúgy van benne pro funkciók(akár 64bit192Khz minta support,de ezt az adatot most felejtsd el...),csak egy példa az audacity,vagy reaper ami fillérekért beszerezhető,és megállás nélkül fejlesztik!!!most néztem ezt,fogalmam sincs milyen,eddig elkerült ez,próbáld meg:
http://www.pcworld.hu/story.php?sid=10372
itt rengeted jó program,és el kell olvasni a bevezetést is:
http://www.audiotechnologia.hu/index.php?page=hirek2&&kezdo=&&nagy=26

re:hehe 2008-01-05 13:24:46

Hát a teszkós kukoricapehelyhez csomagolt ejay techno,meg társaikat ne erőltesd.az annak a korosztálynak való(6-14év)
a reason teljesen könnyű,átlátható,még kezdőknek is,(nem is drága),értem a 3. verzióra ,azzal kezd,DE midi bill-vel,mert anélkül kicsit béna,és nem látod,hogy mire vagy képes.Persze A HASZNÁLATIT EL KELL OLVASNI KÖTELEZÖEN,ott SZÁLBARÁGÓSAN kitanítanak az alapokra.a 4.verzió az NO#1,de,nehéz elsőre,ha nem látod át a 3.verziót.AZ FL studio 6-7,az egyszerű,mert kezdésnek a pattern szekvenszert[:)] könnyű nyomkodni,barátságos,de nem bonyolult amúgy se,foglalkozni kell vele.oda viszont nem ajánlom a MIDI bill-t,kezdésnek,mert kifejezetten,és elsőre,bonyolult lehet!DE itt is a HASZNÁLATI kötelező,és egyébként is alapvető ismeretekkel rendelkezned kell,vagy műszaki érzék főleg a reasonhoz,hogy mit-hova dugj.de ott az user guide ,470 oldal asszem.midi bill. amúgy is fog kelleni mindenképp,amélkül még mulatós (áááá) zenét se tudsz csinálni,HOBBI szinten.

hehe 2008-01-05 12:56:05

Reasonba és FL Studióba kukucskáltam eddig bele, a reasonban szerettem a szőnyegkezelést, az fl-ben már nem találtam annyira magától érthetőnek. Mindkét programmal az volt a bajom, hogy túlzottan összetett, nehezen tudom őket átlátni, eljutni egyről a ketőre. midi billentyűzetet azért nem akarok venni, mert előbb szeretném megtudni, mennyi kedvem vagy tehetségem van az egészhez, és utáne pénzt költeni rá. Mivel ezek az eJay és társai elég ocodás dolgok, ezzel igazából nem lehet zenét csinálni, ezért keresek valami komoly, de mégis könnyebben átlátható megoldást.

RE:re hehe:))) 2008-01-04 20:08:54

ha kezdő-haladó szinten kell program,akkor írd le hogy szerinted hogyan készülhet egy zene?mert van régi vágású,és new age módok,kismillió act ,amivel lehet zörgést kreálni,majd eladhatóvá alakítani.
De ha veszel egy MIDI billentyűt,és vagy kontrollert,ahhoz már adnak olyan szoftvereket (legális!és jó!)amivel bőven el lehet kezdeni,ügyködni,sőt némely midi cucchoz elég komoly(mondhatni pofátlanul jó csomagot )csomagolnak.

re:hehe:)) 2008-01-04 19:45:18

A MAC gépek hallatán sok a sznobizmus,pofátlanul drága egy (normális)mac,ez a szoft meg csak mac osxen fut,és kb 130ezer az ára.(és nem kezdőknek való,arra ott az express verzió)
maradjunk a megszokott(ez fáj egy kicsit) windowsnál.
lehet válogatni(nem érték-használhatóság sorrendben,és van messze olcsóbb jobb szoft ennél):
cakewalk,magix,sony,ableton,fl studio,traktion,és utoljára a steinberg bácsi dolgai.rengeteg csupa jókat gyárthatnak,userbarát módon,és windowsPC-n futnak.

hehe 2008-01-04 19:05:56

Milyen jó programot tudnál ajánlani windowsra? (Kezdő-haladó szinten azért.. :))

Görgő 2008-01-04 16:13:21

T. Lakatos Gergely!
van ennél sokkal jobb program is,
ne jelentsük ki kérem,hogy ez a legjobb jelenleg,ne vicceljünk
kérem,ez csak egy jó program.ennyi

olivér 2008-01-04 14:28:51

ez nagyon zsír

Legfrissebb hozzászólások

Minden nappal egyre kisebb a Föld tömege
"Ez igaz, de szart se érünk mi így, ennyien. Hiába leszünk zöldek, a világ..."

2012-02-06 16:43:24

Minden nappal egyre kisebb a Föld tömege
"Az egy dolog, hogy ezért nem fog elfogyni, de igen is vigyáznunk kell rá,..."

2012-02-06 16:30:07

48 különleges mobilalkalmazás
"Hasznos kis progik.Ha fizetösek általában,csak Bank Kártyás,ill Pay_Pal modon..."

2012-02-06 08:55:19

Olcsón mesefilmek, ingyen Delta és...
"Elnézést!!magán vélemény!! Sokan már nem nézik szinte semennyit az alábbi..."

2012-02-06 08:48:44

3D-s filmnézés házilag
"Igen van a CYBER LINK oldaláról tudod letölteni a POWER DVD11ultra progit de..."

2012-02-05 15:46:32