Hirdetés

2015-re csúszhat az iWatch



|

Megint a gyártás nehézségeire hivatkoznak a jelentések.

Hirdetés

A KGI Securities általában megbízható információkkal szolgáló elemzője, Ming-Chi Kuo azt állítja, hogy az iWatch bemutatója 2015-re csúszhat át. Akárcsak több korábbi, hasonló jelentés, a mostani is gyártási nehézségekre hivatkozik. A probléma az alkatrészekkel és a rendszer felületével van, a gyártás mellett a hardver és a szoftver integrálása sem egyszerű feladat. Kuo úgy gondolja, hogy az Apple megoldását nehéz lesz lemásolni, de éppen emiatt is csúszik még későbbre. 

Hirdetés

Ming-Chi Kuo korábban novemberi sorozatgyártást említett az Apple okosórájával kapcsolatban, illetve hajlékony AMOLED kijelzőt és zafírüveg bevonatot is hangoztatott már az okok között, amelyek a gondokat okozzák. 

Az eddigi legvalószínűbb információk szerint az Apple idén októberben mutatja be az iWatch-ot. Ennek Kuo mostani híradása némileg ellentmond, bár tény, hogy ő is feltételes módban fogalmazott. Az viszont logikus menetrendnek tűnik, hogy egy októberi bemutató után csak 2015-ben kerül ténylegesen a piacra az Apple első viselhető kütyüje - hasonló stratégiát választott a cupertinói cég a Mac Pro, illetve az első iPad és iPhone esetében is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.