Hirdetés

2015-re csúszik az új Apple TV



|

Tárgyalási nehézségek miatt idén már nem lesz új Apple TV.

Hirdetés

Az elmúlt hónapokban többször előkerültek olyan híresztelések, amelyek szerint az Apple egy felfrissített Apple TV-n dolgozik, ami a kiterjesztett tévés tartalmak mellett a játékokat és az appokat is támogatja. Eddig egyetlen megjelenési dátummal kapcsolatban sem derült ki, hogy közel járt az igazsághoz - a The Information szerint pedig 2015-ig ne is számítsunk a felfrissített modellre

Hirdetés

A csúszás hátterében az áll, hogy tárgyalási nehézségek adódtak a kábeltársaságokkal, illetve a Time Warner Cable felvásárlása is bonyolítja az összképet. Minderről állítólag az Apple mérnökeit is tájékoztatták, akiknek már nem kell idei megjelenésre készülniük. 

A tévéipar egyes szereplői ezzel szemben azt mondják, nem a kábeltársaságok okozzák a késést, hanem az Apple vágta nagyobb fába a fejszéjét, mint gondolta, emiatt pedig jogi engedélyekre vár. A múltban az Apple állítólag előfizetéses tévészolgáltatást is akart indítani, de végül visszahátráltak az ötlettől, miután nem tudtak megállapodni a kábelcégekkel. Azóta inkább a közvetítőszerepre törekszenek, egyedi felülettel. 

 

Fotó: Wired

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.