Hirdetés

2K-s kijelzőt kaphat az iPad Pro



|

Állítólag a szemünket is követné az Apple felfújt táblája.

Hirdetés

Sokak szerint a jövőt nem a tabletek, de nem is a notebookok jelentik. Többek között a Microsoft is a hibrid gépekben hisz, amelyek szükség esetén laptopként funkcionálnak, de ha csak egy kijelzőre és érintőképernyőre van szükségünk, akkor tabletként működnek. Az Apple valamiért messze elkerülte ezt a vonalat, de a sokszor emlegetett iPad Pro talán ebbe az irányba kacsintgat majd. 

Hirdetés

Az International Business Times szerint az Apple várva-várt 12,9 hüvelykes táblájába tényleg nagyobb kijelzőt tesznek, de a korábbi hírekkel ellentétben nem 4K-s panelről van szó, csak 2K-sról. Ezen felül olyan technológiáról is beszélnek, ami a szemeink mozgását követné. A 4K-s panelt egyébként lehet, hogy nem kell teljesen elfelejteni, a későbbiekben ugyanis ilyen kijelzővel is készülhetne állítólag az iPad Pro

A megjelenésre a pletyka szerint valamikor ősszel számíthatunk, de a Foxconn úgy tudja, csak télen vagy pedig 2015 tavaszán kerül rá sor. Valószínűleg nagyjából ugyanakkor rukkol elő a saját óriástabletével a Samsung is: a dél-koreaiak úgy tudni, szintén egy 12 hüvelykes táblával újítanának. 

 

Fotó: iMore

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.