Hirdetés

A felhasználók fele váltott iOS 7-re



|

Egy hét alatt a felhasználók 52 százaléka telepítette az új rendszert.

Hirdetés

Az Android esetében amikor a rendszernek megérkezik a frissítésre, a felhasználók meg kell várniuk, amíg a készülékük gyártója megkapja az új rendszert, testre szabja azt, leteszteli, majd kiadja. Az Apple-nél mindez könnyebben megy, ugyanis az új iOS-t egyszerűen az Apple szervereiről lehet letölteni, készüléktől függetlenül. Talán ezért sem meglepő, hogy az iOS 7-et már elég sokan telepítették. 

Hirdetés

A Chitika statisztikái szerint nagyjából egy héttel az iOS 7 debütálását követően az iOS-es készülékek 52 százalékára telepítették az új mobil operációs rendszert. Az adatok természetesen nem tökéletesen pontosak, ugyanis a mintavételezéshez a saját hirdetői hálózatukat használták. 

Az mindenesetre jól látszott ebből is, hogy az átállás egyenletesen történik, és kicsit talán gyorsabban, mint az iOS 6 esetében. Ez valószínűleg a jelentős újításoknak és áttervezéseknek köszönhető, na és persze az új funkcióknak. 100 százalékosan persze soha nem terjed el az iOS 7, elvégre néhány régebbi eszköz nem támogatja, ráadásul van, akinek nem is tetszik az új rendszer. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.