Hirdetés

Az Apple „jelentős kárt” okozott az e-könyv árak manipulálásával



|

Egy fogyasztóvédelmi szervezet szerint az Apple „jelentős kárt” okozott az e-könyvek árának felverésével. A jogvédők szerint meg kell büntetni a vállalatot.

Hirdetés

Hirdetés

A Consumer Federation of America (CFA) fogyasztóvédelmi szervezet egy, az Egyesült Államok szövetségi bíróságához benyújtott beadványában azt írta, az Apple jelentős „kárt okozott a fogyasztóknak”, amikor más piaci szereplőkkel kartellezve, felverte és mesterséges magasan tartotta az e-könyv árakat. A fogyasztóvédők egyetértenek a kormánnyal abban, hogy a vállalatot meg kell büntetni.

A szövetségi bíróság illetékes bírája júliusi ítéletében állapította meg, hogy az Apple megsértette az USA trösztellenes törvényét, és vezető szerepet játszott az e-könyvek árának manipulálására szőtt összeesküvésben. Az Igazságügyi Minisztérium (US Department of Justice, DOJ) tavaly vádolta meg a céget és vele az öt legnagyobb amerikai könyvkiadót azzal, hogy közös erőfeszítéssel megpróbálták magasan tartani az árakat – részben azért, hogy letörjék az akciói és kedvezményei miatt rendkívül népszerű Amazon piaci fölényét.

Szorult helyzetben az Apple? 

Miután a bíróság elmarasztalta az Apple-t, a DOJ harminchárom állam főügyészével együtt „jogorvoslatért” folyamodott a bírósághoz – más szóval arra kérte a testületet, hogy büntesse meg a vállalatot. A DOJ azt szeretné elérni, hogy a bíróság határozatban tiltsa meg az Apple számára, hogy az árakkal kapcsolatos különalkukat kössön a kiadókkal, egyúttal kötelezze a céget, tegye lehetővé a konkurens könyvkereskedők számára, hogy a saját webáruházaikra mutató linkeket helyezzenek el az iOS-alkalmazásaikban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.