Hirdetés

Az iPhone 5S sokkal nagyobb siker az iPhone 5C-nél



|

Több mint kétszer annyit adnak el az iPhone 5S-ből, mint a műanyag modellből.

Hirdetés

A Consumer Intelligence Research Partners jelentése szerint a szeptemberi hónapot alapul véve jóval népszerűbb az iPhone 5S, mint a műanyag testvére. A statisztikák alapján az ujjlenyomat-olvasós iPhone 5S az összes Apple-féle okostelefon eladásainak a 64 százalékát tette ki, míg az iPhone 5C csak 27 százalékot. Az iPhone 4S-nek 9 százalék jutott. 

Hirdetés

Az elemzők a jelenlegi számok ellenére arra figyelmeztetnek, hogy az iPhone 5S valószínűleg a következő hónapokban már nem lesz ennyire keresett. A múltbeli tapasztalatok alapján az Apple új iPhone-jai rendre a megjelenésük után remekelnek, később azonban a vásárlók már az árban logikusabb, kedvezőbb ajánlatokat keresik. 

Így történt ez az elmúlt évben is, legalábbis a CIRP adatai alapján. A szakértők arra emlékeztetnek, hogy 2012. októberében az iPhone 5 eladásai az almás okostelefonok között 68 százalékot tettek ki, miközben 23 és 9 jutott az iPhone 4S-nek és az iPhone 4-nek. A szenzáció elmúlásával azonban a két olcsóbb modellt jóval többen választották, mint októberben. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.