Hirdetés

Hajlított érintőkijelzőt kap az iWatch



|

A megoldásra az Apple legújabb szabadalmából derült fény.

Hirdetés

Egyre nagyobb a felhajtás az Apple készülő okosórája körül, amelynek hivatalos megjelenéséről még mindig nincsenek konkrét információink, hiszen a legutóbbi hírek is kacsának bizonyultak. Az Apple semmit nem bíz a véletlenre, a lehető legtöbb funkciót probálják belezsúfolni az iWatch-ba, amely az összes hasonló kategóriás terméket maga mögé utasíthatja.

Hirdetés

A most nyilvánosságra hozott szabadalomból kiderül, hogy az eszköz alapján egy hajlított érintőkijelzős felület alkotná, és bár ehhez hasonló található a Magic Mouse-ban is, most a kijelző miatt újra levédették a technológiát. A leírásban nem esik szó a kidomborodó felület előnyeiről, ahogy arról sincs, szó, hogy zafírüveget használnak-e majd a borításhoz.

A hírek alapján egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az iWatch-ról a cég éves iPhone bemutatóján, szeptemberben rántják le a leplet, Az órában egyébként 10 szenzor kap majd helyet, amelyek közt nem csak a megszokott gyorsulásmérő és giroszkóp, hanem oximéter és egyéb egészségügyi érzékelők is szerepelnek, így az óra könnyen lekörözheti a Nike FuelBandet és a hozzá hasonló karpereceket. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.