Hirdetés

Három színben jön az iPhone 6



|

Az arany és az ezüst mellé ezúttal is asztroszürke árnyalat társul.

Hirdetés

Újabb alkatrészek bukkantak fel az iPhone 6-tal kapcsolatosan. Ezúttal a bekapcsológomb és a hangerőgombok kábelei szivárogtak ki a Letem svetem Applemnek hála, emellett pedig három eltérő színű SIM-tálca is látható az egyik képen. Ezekből következtethetünk a leendő phabletek színeire is, bár komolyabb változtatásra eddig sem számítottunk ezzel kapcsolatban. 

Hirdetés

A kábeleket nézve egyébként tovább valószínűsíthető, hogy a bekapcsológomb nagyobb lesz, a hangerőgombok pedig egyben lesznek. A pletykák szerint az utóbbiak kapszula alakot kapnak, a bekapcsológomb pedig jobb oldalra kerül az egykezes használat könnyítése miatt. 

Nem túl meglepő módon az iPhone 6 a jelek szerint megtartja a jelenlegi színopciókat, tehát az aranyt, az ezüstöt és az asztroszürkét. Mindhárom szín egyébként még nem bukkant fel az igazinak mondott elő-és hátlapokon, tehát mérget minderre még ne vegyünk. 

Az iPhone 6 bemutatója (a 4,7 és az 5,5 hüvelykesé egyaránt) mindenesetre szeptember elején várható, vélhetően 19-i megjelenéssel. A laposabb dizájnhoz alig jár majd jobb üzemidő, de lesz A8-as CPU, talán zafírüveg kijelző és a nagyobbik modellnél optikai képstabilizátor is. 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.