Hirdetés

Már májusban megérkezhet az Apple tepsifon



|

A 12,9 hüvelykes iPadre viszont úgy néz ki, jövő októberig kell várni.

Hirdetés

Egy ideje már tudjuk, hogy az Apple valószínűleg egy nagyméretű, 12,9 hüvelykes iPaden dolgozik, ami talán az iPad Pro is lehet. A pletykák szerint a Quanta Computerrel állapodott meg a cupertinói cég a gyártásról, a Digitimes most pedig már azt is tudni véli, hogy a nagy iPad megjelenésére jövő év októberében számíthatunk

Hirdetés

Állítólag az Apple azt is fontolgatja, hogy az elsősorban az észak-amerikai oktatási rendszert célzó nagy táblájával még akár a 11 hüvelykes MacBook Airt is helyettesíthetné. Egyes elképzelések szerint egyenesen Ultra HD-s felbontást kap a táblagép.

A Digitimes jelentése kitért még az Apple tepsifonra is, ami a híreik alapján már májusban bemutatkozik. A nagyképernyős iPhone A8-as processzorát úgy tudják, a TSMC gyártja majd. 

Érdemes megjegyezni, hogy míg a nagy iPad pletykái nagyjából egybehangzóak szoktak lenni, addig a tepsifon korai megjelenése kevésbé hihető. Elvégre az iPhone 4S anno októberben, az iPhone 5 szeptemberben, míg a két mostani iPhone 5S és 5C pedig szintén szeptemberben mutatkozott be. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.