Hirdetés

Még mindig sokak vágyálma az iPhone 5S



|

Míg az iPhone 5S-t továbbra is szeretjük, az iPhone 5C szinte senkinek sem kell.

Hirdetés

A Piper Jaffray legújabb felmérései szerint az iPhone 5S továbbra is az egyik legkedveltebb okostelefon, ami nagyon sok embernek első a bevásárlólistáján. A statisztikák szerint a felhasználók 33 százaléka tervezi megvenni az Apple jelenlegi csúcstelefonját. Ez a szám bár csökkenést jelez, még így is remek értéknek tekinthető a decemberi 35 és a megjelenéskori 38 százalék után. 

Hirdetés

Ezzel ellentétben meglehetősen rosszul alakul a helyzet az iPhone 5C számára, amelyről úgy tűnik, helytállóak voltak a korábbi pletykák, amelyek szerint a kutyának sem kell az Apple olcsónak beígért, műanyag okostelefonja. Az adatok alapján a vásárlók mindössze 6 százaléka tervez ilyet venni, ami még kevesebb, mint a decemberi 9 százalék. 

Az elemzők azt mondják, a felhasználók sokkal nagyobb értéknek tartják az iPhone 5S-t az iPhone 5C-hez képest, ami többek között a Touch ID-nek és az A7-es processzornak köszönhető. Azt is hozzátették, hogy bár az Apple remélte, a színes burkolat olyan nyerő lesz, mint korábban az iPodoknál; a gyakorlatban ez csak kevés embert érdekel, főleg, mivel szinte mindenki valamilyen tokot használ. 

iPhone-t állítólag a vásárlók 39 százaléka választana jelenleg, szemben a decemberi 44 és a tavaly szeptemberi 50 százalékos aránnyal. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.