Hirdetés

Mindenből nagyot akar az Apple



|

Az Apple közelgő újdonságai között tepsifon, okosóra, tévé és óriástablet is van.

Hirdetés

Az Apple élete ma már gyakorlatilag a pletykákról szól, talán még inkább, mint a többi nagy cég esetében. Elvégre alig, hogy végre megjelent az iPhone 5S és az iPhone 5C, valamint érkezik az iPad 5, máris annyi új almás termékről szólnak a hírek, hogy gyakorlatilag követni is lehetetlen. Éppen emiatt érdemes lehet összeszedni, hogy mire számíthatunk az Apple-től az elkövetkezendő hónapokban. 

Hirdetés

Kezdjük talán az iPhone-nal. Az iPhone 5S-szel a hibái ellenére is döntő többségében elégedettek a felhasználók. Egy dolgot azonban mindenki nagyon várt, ez pedig az Apple phablet volt. Mivel nem kaptuk meg, most még erősebbek lettek azok a szó-beszédek, amelyek szerint az iPhone 6 már nem kerülheti el a mai trendeket, és mindenképp nagyobb lesz. Sokan mondják, hogy az idők végezetéig nem hagyhatja figyelmen kívül az Apple a Galaxy Note széria sikereit. Az elemzők és az iparági források persze mind eltérő méreteket mondanak: 4,7, 4,8 és még 5,7 hüvelykes kijelzőkről is hallani a leendő Full HD-s tepsifonnal kapcsolatban. 

 

 

A várakozások alapján viszont nem csak az okostelefonja nő meg az Apple-nek. Már régebben is emlegettek egy bizonyos iPad maxit, ami 12,9 hüvelykes, 2732 x 2048-as felbontásra képes kijelzőt kapna. Ez egyre gyakrabban beszédtéma mostanában, de míg egyesek szerint ez a prémium iPad lesz, addig mások azt állítják, hogy valójában ez egy hibrid notebook lesz, átmenet az iPad és a MacBook Air között. 

Újratervezett MacBook Airt is emlegetnek egy ideje, amelynek a különlegessége az lenne, hogy a 11,6 és a 13,3 hüvelykes modelleket egy 12 hüvelykes verzió váltaná le, de már jóval nagyobb felbontású, Retina kijelzővel. Míg a jelenlegi változatok 1366 x 768-as és 1440 x 900-as felbontása 135 és 127 pixeles képsűrűségre elég, addig ez a szám 226-ra nőne a 2304 x 1440-es kijelzőn. Az mindenesetre biztos, hogy a MacBook Airre ráfér egy új külső (még ha csak méretben tér is el a jelenlegiektől), hiszen a 11,6 hüvelykes kiadás 2010-es debütálása óta kívülről egyáltalán nem változott az ultravékony noteszgép, ami a keresleten is kezd érződni

 

 

Nem lehet persze elmenni szó nélkül az iWatch mellett sem. Az okosórát már elég régen megszellőztették, de a mai napig nem kaptunk egyetlen bizonyítékot sem arra vonatkozólag, hogy létezik. A jelenlegi állás szerint mindenesetre úgy néz ki, hogy több méretben is lesz belőle, és a felbontása bár nem lesz nagy, de hajlékony, AMOLED képernyőt kap. 

Ezzel szemben pont a fordított elven érkezhet majd az Apple TV, amely 55 vagy 65 hüvelykes lehet, de már nagyjából 4000 x 2000-es felbontással. Ettől többet nem tudni róla, csak azt, hogy az Apple az okostelefon és a tablet után akár a tévézést is újra feltalálhatja. 

 

 

A pletykákból az kezd körvonalazódni, hogy az Apple többek között azzal szeretné ismét újjá varázsolni a termékeit, hogy jobb kijelzőt kínál a riválisainál: nagyobbat, ami ráadásul több képpontot is jelenít meg. A fenti újdonságok közül természetesen egyiket sem lehet biztosnak tekinteni, de valamilyen összképet azért láthatunk azzal kapcsolatban, hogy mire lehet számítani. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.